Stressz

Mivel több mint 50 évig voltam orvos és pszichiáter, dolgoztam a pszichoanalízis, pszichoterápia, csoport terápiák területein és foglalkoztam különféle iskolák pszicho-dinamikájával. Továbbá éveket töltöttem táplálkozástudományi kutatásokkal és azoknak az agyi kémiájával, mentális betegségekkel és érzelmekkel történő kapcsolatával, melyek az Ortomolekuláris Pszichiátria című munkában kerültek összefoglalásra (a Nobel díjas Linus Pauling társszerzőjeként). Alaposan tanulmányoztam és használtam alternatív gyógymódokat, amelyek jótékonynak bizonyultak.

Az elmúlt 30 évben kutatásokat végeztem a tudat természetével kapcsolatban és a spiritualitás megértéséhez alkalmaztam ezt a tudást. Ebben benne rejlik a test, szellem és lélek közötti kapcsolat és hogy mit is jelent ez valójában. Ez valami tudományos dolog, amit klinikusan tudunk bizonyítani vagy csak egyfajta fantázia termék?

Napjainkban nagy hagsúly van a stressz témakörén és annak megelőzésén, annak összefüggésein a testi, emocionális és lelki egészséggel és annak hatásain az ipari és üzleti világra. Egyre növekvő kultúránkban a stressz tudatosság és amit ez a zavar magába foglal. Megnézzük közelről a kapcsolatot a test és annak stresszre adott válaszreakciója között és az elmét, hogy hogyan kapcsolódik a lélekhez.

A stressz egy nézőpontból származik – amit az elmében tartunk – állásfoglalásainkból és hitrendszereinkből. Érzelmi stressz elsősorban belőlünk származik, nem a külvilágból. Nem létezik olyan dolog, hogy elmenekülni a stressz elől, mert annak forrása bennünk van és nem a világban, mint ahogyan általában azt hiszik. Így mi megfordítjuk azt, ahogyan az elme értelmezi az ok okozatot. Megfigyelés útján, láthatjuk, hogy az ”ok” nem a világban van, az ”okozat” pedig nem az elmében, hanem fordítva. Az erő szintje, az ”ok” szintje az elmében van, ez okozza az egyén világban történő tapasztalatait. A mi folklórunk ösztönösen tudja ezt, mert ezt mondja, ”Az egyik ember étke, a másik mérge”. Ebben a mondásban benne van a titok amiről beszélünk. Az erő nem az eseményben/történésben van, vagy valamiben ”kívül”. Mindannyiunkban benne rejlik az erő, hogy életünk minden eseményének tapasztalatát meghatározzuk. (ennek a mondatnak a jelentését elég nehéz átfordítani rendesen magyarra, ennél jobbat nem tudok.) Ezáltal az erőnk újra birtokbavételével tudjuk megtanulni, hogy hogyan előzzük meg a stresszt.

Vannak módszerek a stressz megakadályozására, az utólagos eredményeinek kezelése helyett. Az úgynevezett stressz csökkentő programok, amelyek elérhetőek manapság a társadalomban, valójában a már megjelent stressz hatásainak kezelésének módszerei, mint például a relaxációs programok, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy a testben lévő nyomást enyhítsék. Erre mondhatjuk, hogy már túl késő. Vannak módok ennek az ellensúlyozására, hogy a nyomás soha ne jelenjen meg a testben, így ez eleve kizárja az orvosi modellen alapuló stresszkezelés különféle módozatainak szükségességét.

Nem olyan rég, kezembe kerül egy brosúra, ”Stressz és szívbetegségek” címmel, amely bemutatott egy teljes hitrendszert. A cikk azt az ötletet reklámozta, miszerint a stressz az valami ami ”kívül” van, hogy ez valójában az élet velejárója és hogy a stressz eredménye megtámadja a szivet, annak minden szimbolikus jelentésével. A füzetben lévő cikkek a szívbetegséggel foglalkoztak és a stressz következményeivel, amit okoznak a fiziológiánkban és annak megnyilvánulásaival a testben. Mivel mindent a tudatosságon belül tapasztalunk meg, ezért fontos, hogy újra megnézzük a kapcsolatot a test, elme és lélek között.

Megvitatjuk azokat a dolgokat, amelyeket ellenőrizni tudunk a saját tapasztalatainkon keresztül, ellenőrizhető klinikai tapasztalatokkal együtt, amelyek olyan klinikai tudósok nézőpontjaiból származnak, akik csak abban hisznek, ami klinikailag megismételhető és belső tapasztalaton keresztül ellenőrizhető.

A testnek egy jellemzője, hogy érzéketlen/érzéktelen/érzettelen, ami azt jelenti, hogy a test nem képes megtapasztalni önmagát. Ez azt jelenti, hogy a karunk, kívül belül, nem tudja megtapasztalni a saját létezését vagy ”kar-létét”. Nem tudja megtapasztalni, hogy ”van”, legkevésbé hogy hol van, mekkora és mit tesz. Honnan tudjuk, hogy mi történik a testtel? Ezt csak az érzékeken (talán itt az érzékszervekre gondolt, de magam sem tudom) keresztül tudjuk. Mi nem tapasztaljuk meg magát a testet, helyette az érzékek közvetítenek a testről. Megjegyezzük, hogy az érzékeknek sincs képességük arra, hogy megtapasztalják önmagukat. Például, a fülben a hangrezgés a hallóidegen keresztül megy és stimulálva a dobhártyát nincs lehetősége, hogy önmagát hangrezgésként tapasztalja meg.

Hol tapasztalja meg a test önmagát? Az agyban jelenik meg, de aztán a tudatosság valami nagyobban jelenik meg mint az agy maga, amit mi elmének hívunk. Az elme energiamezeje miatt van, hogy megtapasztaljuk az agyat és a testet. Az elme, különös módon, szintén nem képes megtapasztalni önmagát. Ez egy elképesztő gondolat, amíg meg nem vizsgáljuk. Mi látunk egy gondolatot, önmagában, amely nem tudja megtapasztalni a saját ”gondolatiságát”. Egy emlék önmagában nem tudja megtapasztalni a saját ”emlék-ségét”. Ehhez hasonlóan egy jövővel kapcsolatos fantázia sem tudja ezt. A képzeletet, az érzelmeket —  mind az elmében folynak – egy az elménél sokkal nagyobb energiamező által lehet csak megtapasztalni,  amit tudatosságnak hívunk. Ez egy energiamező, amely kiterjedtebb, forma nélküli és képes megtapasztalni a változást csakúgy mint bármilyen jelenséget. Ez csakis a tudatosság miatt van, hogy tudatában vagyunk, hogy mi zajlik az elmében és az elme miatt van, hogy tudatában vagyunk, hogy mi történik az érzékekkel. Az érzékek miatt pedig tudatában vagyunk, hogy mi történik a testtel.

Különös módon, azonban még a tudatosság maga nem képes jelenteni, hogy mi zajlik benne ha figyelmen kívül hagyunk egy nagyobb energiamezőt, amely végtelen és dimenzió nélküli amelyet szubjektív tudatosság tapasztalati tudásának hívunk. Emiatt a tudatosság-minőség miatt, amely kísérője a létezésnek, tudunk tudatosak lenni. A tudatosságból jön a tudás, hogy mi zajlik a tudatosságon belül. A tudatosság jelenti, hogy mi zajlik az elmében és az elme pedig jelenti, hogy mi történik az érzékeléssel a testben. Így tudhatjuk, hogy mik vagyunk, annak legmagasabb és legnagyszerűbb értelmében, amely a szubjektív érzékelésre (Awareness igazából nem tudom mi magyarul, én talán létészlelésnek hívnám, viszont ide nem jó a szubjektív érzékelés, mert érzékelés=percepció, legalábbis magyarul. A Jung könyvekben úgy intézték ezt el, hogy lábjegyzetben meghagyták az eredeti szót + kevés magyarázatot) való képességnek tulajdonítható.

Kizárólag a tudatosságon belül lehet minden tapasztalatot megtapasztalni. Ezért közvetlenül a tapasztalás forrásának és helyének megcélzása vezet ahhoz, hogy megtudjuk akadályozni a stressz kialakulását.

Ahogyan az első fejezetben leírtuk, a tudattárkép egy számszerűsített modell, amely energiamezőkön és tudatszinteken alapszik. Az energiamezők a relatív energiájuk szerint kalibrálnak, közös emberi tapasztalat szerint vannak felcímkézve és ezért könnyen érthetők. A térkép legalján található például a ”Bűntudat”, amely öngyűlölet formájában egy romboló, negatív érzelem. A Bűntudat szintjéről a világ egy szenvedéssel teli helynek látszik. A Bűnösség energiaszintje 30. Az alsóbb állapotok közel vannak a halálhoz, amelynek kalibrációja 0. A halál 0-án kalibrál, viszont elérve egy elég magas tudatosságot, a megvilágosodottság 600-on kalibrál és a fölött.

A bűntudat, apátia, szomorúság, félelem, vágy, harag és büszkeség mind negatív energiamezők, amelyek ártalmas és romboló hatásúak, ezért kalibrációs értékük alacsony. Például az apátia, amely 50-en kalibrál, jóval kevesebb energiával bír mint a félelem, ami 100-on. A félelem 100-as eneriamezejének kevesebb energiája van mint a Bátorságnak, ami 200-on. A vágy 125-ös értéken pedig jóval kevesebb energiával bír mint az állapot amit Pártatlanságnak (értéke 250) vagy elfogulatlanságnak hívunk.

Az energimezők kalibrációját nagyon egyszerű technikákkal meg lehet ismételni, mint pl. az egyszerű izomtesztelés, amely ellenőrzi a mezők relatív energiáit és irányait. Ezek a mezők alacsonyra kalibrálnak, amikor egy haraggal teli gondolatot tartunk az elménkben, amikor valamin sajnálkozunk vagy szomorúak vagyunk valami miatt, vagy félelemmel kapcsolatos gondolat jelenik meg az elménkben. Amikor az egyénnek ilyen gondolat van az elméjében akkor a karja azonnal elgyengül. Az agyféltekék deszinkronizálódnak, az akupunktúrás energiarendszer elhangolódik és az egyén azonnal energiát veszít.

A Bátorság szintjén, ahol megjelenik az őszinteség, az enerigamező fölfelé mozdul el, amely pozitív, az életet támogatja és erősíti. Ez az elevenség energiája, amely összhangban van az integritással és becsületességgel.

Amikor kalibrájuk a nagy tanítókat, akik a földön éltek, úgy találjuk, hogy 600-as szint vagy afölött vannak. A nagy avatárok, az emberiség megváltói és a nagy misztikusok és szentek a 700-astól 1000-ig terjedő energiamezőkben vannak. Mondható, hogy az igazság a 200-as energiszinten kezdődik és terjed fölfelé az örökké növekvő szeretet és a végső Igazsággal való összhang irányába. Érdekes módon az egészség ugyanezt az irányvonalat követi.

Minél följebb haladunk az energiamezőkön, a testünk automatikusan annál egészségesebbé válik míg végül örömöt tapasztalunk a test elevenségében és tökéletes örömteliségében. Az 540-es energiaszinten, amely a feltétel nélküli szeretet és gyógyulás szintje, a test el kezdi meggyógyítani magát a betegségeiből, persze ez függ a benne rejlő hajlamoktól és korlátoktól (pl. az egyén és emberiség karmája).

A stresszel kapcsolatban fontos megnéznünk az egyén tudatán belül a már meglévő feltételeket, amelyeket fölállított, amelyek miatt az életet feszültséggel teli módon tapasztalja meg. Nyilvánvaló, hogy egy személy aki az alacsonyabb energiamezőkön keresztül viszonyul a világhoz, az azt negatívnak fogja érzékelni. Aki a reménytelenség és kétségbeesés energimezejével azonosul, az a világot reménytelennek fogja tapasztalni és az élet minden tapasztalata ezen elvárás szerint alakul.

A bánat szintjén az emberek tele vannak sajnálattal, a múlt veszteségeivel kapcsolatos aggodalommal és a világot szomorúnak látják. Ha lenne Isten, olyan lenne aki nem szeret minket, nem törődik velünk és mellőz minket.

A félelem energiamezejében, megjelenik egy elnyomott energia, ami úgy jelenik meg az életben mint félelemmel teliség. Belemerülünk a szorongásba és a jövővel kapcsolatos állandó aggodalomba. A világ egy félelmetes helynek látszik és az egyén ezen a szinten mindent félelmetesnek tapasztal. Ennek a világnak az Istene félelmetes (büntető).

Az a személy, aki mindig sóvárog és tapasztalni akar, annak a világ frusztrációval teli. A dühös ember hajlamos a konfliktusokra és a háborúra. A büszke ember sebezhető az érzékelt kihivásokon keresztül és ezért védekező magatartást vesz föl. A Tudattérképet részletesen meg fogjuk nézni, hogy megtanuljuk, hogy hogyan is idézzük elő automatikusan a stresszt.

Az egyén elkezd gyanakodni abból az mondásból, mely szerint ”Az egyik ember étke, a másik mérge”, hogy a stressz a saját belső értékeinkből, hitrendszereinkből, élettel kapcsolatos álláspontjainkból származik. Ezek pedig azokból a programokból származnak, amelyet működésben tartunk a saját tudatosságunkon(ide talán a tudat illene jobban) belül. Az egyén el kezdi keresni, hogy a a stressz forrása nem a világban, hanem bent van, a tudatosságunkon belül tartjuk, amely a stresszt egy adott esemény megtapasztalásának tulajdonítja. Következőkben néhány példával, amely mindannyiunk számára elérhető, megmutatjuk, hogy bizonyos attitűdök és életfelfogások hogyan tesznek ki minket a stressz megtapasztalásának.

Például volt egy korosodó hölgy, aki rendszerint meglátogatta a férjezett lányát, aki egy száz négyszögöles erdőrészen lakott vidéken, 30 mérföldre New Yorktól. Valójában itt csak csend volt, a hangok, amiket hallani lehetett a kizárólag a levelek susogása és a madarak csicsergése.

Az idős hölgy egész életében New York-ban élt, az alsó East Side-on. Gyűlölte a vidéki látogatásokat és amikor mégis ment, a lehető legrövidebb időt töltötte ott. Két-három nap volt amit kibírt. A nyugalom és csend megőrjítette és alig várta, hogy visszatérjen a városba ahol megkönnyebbülten felsóhajthatott. A lakása utcára nézett és a nyitott ablakból bárkivel tudott beszélni, hallhatta a város sürgés-forgását és biztonságban érezte magát – és mindezt az alsó East Side közepén (”szülőföldjén”), minden zaj és utcai rablótámadások ellenére. Egy olyan helyzetben volt, amelyet egy másik ember stresszesnek tartott volna.

Sokan a városnak ezt a részét valóban rémisztőnek tarthatják. Amit ő biztonságként tapasztalt meg – benne lenni az emberek tömegében, hallva a kukák és kukásautók hangját, amikor hajnali 5-kor lármát csapnak, megnyugtatta őt. Ezzel ellentétben a béke és a csend egy száz négyszögöles erdő közepén stresszes volt számára.

Megnézhetünk egy hasonló példát a Devil Island-ról, amely egy francia fegyenctelep. A francia kormány, a társadalmi tiltakozás ellenére, bezárta a legtöbb börtönt és megengedte a raboknak, hogy szabadon kószáljanak a szigeten. Kiengedték őket az állati és kínzóketrecekből, megengedték nekik a szabadságot a szigeten és arra sétálhattak amerre akartak. Mit tettek a rabok? A hatóságok nagy meglepetésére, éjszakára visszamentek aludni a ketreceikbe. A hosszú évek alatt először rémültnek magányosnak és bizonytalannak érezték magukat, annak ellenére, hogy megkapták a szabadságot, amelyet olyan hangosan követeltek és amiért meg is haltak a bent töltött idő alatt. A biztonságérzetük abból az érzésből jött, hogy újra visszamentek a ketrecükbe.

A legtöbb ember számára egy bötröncella maximális fenyegetést jelent. Ennél nagyobb horrort el sem tud képzelni. Mégis, bizonyos emberek mit tettek egy börtöncellában? Díjnyertes regényeket, megdöbbentő hatású irodalmi műveket írtak. Azok a dolgok, amelyeket börtöncellákban és börtönökben írtak, megváltoztatták az emberiség történelmét, jóban vagy rosszban. Adolf Hitler a Mein Kampf-ot börtönben írta.

Egy másik érdekes példát, szemben a Devil Island-al, szemléltet az Kék hold völgye c. híres mozifilm. Ha emlékeznek, ebben a filmben Ronald Coleman és egy repülőgép többi utasa vészleszállást hajt végre a Himalájában. Átmennek egy hegyszoroson és ráakadnak Shangri-La-ra, amely bemutat egy majdnem mennyei állapotot. Az energiamezeje (540-600) nagyon magasan kalibrál és egy olyan hely ahol a feltétel nélküli szeretet és végtelen béke uralkodik. Bár a Coleman által játszott karakter készen állt ennek a megtapasztalására, hogy fölhasználja ezt és kiterjessze a saját tudatosságát, a többi utas különféle módokon reagált erre. Érdekes volt látni hat különböző embert hat különféle reakcióval. Néhányuk nem igazán volt kész erre a tapasztalásra és úgy reagáltak rá mint egy stressz helyzetre, annak újdonsága és furcsasága miatt. Mások egy ideig feszültnek érezték magukat, de aztán alkalmazkodtak hozzá és elfogadták ezt a fajta mennyei állapotot az életükben. Ezzel ellentétben, többeket fokozottan zavart ez a helyzet.

Aki Ronald Coleman testvérét játszotta a filmben zavarttá és majdnem paranoiddá vált. Követelte, hogy vissza akar térni a ”való világba”. Ezek az emberek mutattak egy reakciót, nem a helyre ahol voltak, hanem az egyéni álláspontjukra. A tapasztalásuk nem a környezetről szólt, hanem saját tudatszintjeikről.

Egyszer Equadort akartam elhagyni és akkor csak hetente két repülőjárat indult Quitoból. Megérkeztem a keddi járathoz, miután több hónappal előre lefoglaltam a helyet, viszont amikor bejelentkeztem az utasfelvételre, közölték velem, hogy a nevem nem szerepel a listán. Ezután azt is elmondták, hogy azon a héten kedden nem indul repülőgép, hanem szombaton. Valamiért a helyzet humorosnak és még vidámnak is tűnt. Valahogyan, az hogy az equadori kultúrában 10.000 láb magasságban vagy afölött vagyok, a tény, hogy a repülőgép három nappal később indul nem is tűnt olyan fontosnak. Senki nem volt dühös emiatt, és érdekes módon a repülőtéren lévő óra, amely a mennyezet tetejéről lógott évekkel korábban elromlott és ez senkit nem zavart.

Az elfogadás pozíciójából nem származott frusztráció, így nem volt stressz sem. Volt egy kényelmes társadalmi hozzáállás, amelyben az anyagi világnak a precizitása nem is volt olyan fontos. Az emberi értékek fontosabbak voltak. Ebben az esetben, az emberi érték miatt, még a legénység kényelme is fontosabb volt mint az indulás napja, és úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavar. A helyzet, az elvárások és a kulturális attitűd Quitoban nem volt feszültséggel teli. Ha ez egy más helyzetben történt volna, például a La Guardia reptéren és a csütörtöki járat nem indul el szombatig, az feszültséggel teli lett volna.

Valójában, amikor megérkeztem a 11.45-kor tervezett szombati induláshoz, volt egy kis késés. Ez volt az egyetlen repülőgép a kifutópályán és csak ott várakozott. Hirtelen dél lett, a szieszta ideje, amikor minden bezár, így nemcsak, hogy a csütörtöki gép nem ment el szombatig, hanem 11.45-kor sem szállt fel, helyette 3 órakor hagyta el a repteret. A repülőgép csak várakozott a kifutópályán míg mindenki elment sziesztázni. Amikor vége lett, mindenki összeszedte a cuccait, felszállt a gépre, aztán elindultunk. Senki sem volt izgatott, mindenki teljesen laza volt és nyugodt. Vagyis lehetséges nyugodtan viszonyulni egy repülőgép három napos késéséhez.

Ezen élményekben kulcsfontosságú a stressz megértése, mert amikor a stresszről beszélünk, akkor valójában arról a tapasztalásról beszélünk, ami a saját tudatosságunkban feszültséget okoz. Amikor a testet a stresszválasz részének tekintjük az azt jelenti, hogy a test csak arra válaszol amit az elmében tartunk. Annak megváltoztatásával amit az elmében tartunk – elvárásaink, élethez való viszonyunk – meg tudjuk akadályozni a stressz kialakulását. Nem kellett elmennünk egy relaxációs programra, hogy kezeljük  a repülőgép 3 napos késése általi stresszt. Nem kellett elmennünk koszorúér edző programra, hogy megvédjük a szivünket a stressztől —  nem volt semmiféle stressz. Következésképpen, a stressz valódi megközelítése, hogy elsőkézből megelőzzük – megakadályozzuk, azáltal hogy megértjük hogyan és hol keletkezik.

Az első megértés az, hogy annak forrása amit stresszként tapasztalunk bennünk van, nem ”kívül” a világban. Nem repülőgép menetrendekben és börtöncellákban, hanem csakis a saját tudatosságunkon belül létezik.

Ha megvizsgáljuk a Tudattérkép energiamezőit közelebbről, ezzel a témával kapcsolatos tudatosságunk meglehetősen gyorsan fog fejlődni, mert így könnyű megértenünk. Ez olyasvalami amit már tudunk, csak szükséges, hogy beültessük a tudatosságunkba.

A térkép alján lévő energiamezők ártalmasak vagy romboló hatásúak az életre és stressznek hívhatjuk őket azok belső természete miatt, amely jelöl egy stresszes irányultságot. Amikor elmozdulunk a semlegesség felé, akkor pozitív irányba mozdulunk, amely nem stresszes. Az 540-es tudati szinten, mindent annak szépségében és tökéletességében tapasztalunk meg, életazonosságában, és feltétel nélküli szeretetben.

A tudattérképen ezeknek az energiamezőknek a jobb oldalán, amelyek a relativ energiájuk szerint lettek kalibrálva, látjuk az érzelmeket, amelyek állásfoglalásokból vagy életszemléletből származnak. Például, láthatjuk, hogy azok az emberek akik a Bűntudat szintjén vannak megtapasztalják a hibáztatást és az öngyűlöletet. Az életet ártalmasnak tapasztalják és egy szenvedő világot látnak. Aki apátiában van a reménytelenség érzését tapasztalja meg. Életüket és a világot reménytelennek látják. Kétségbe vannak esve és ez energiaveszteséget jelent. Ebben a világban Isten halott.

Ha elég energiát tudunk önteni egy apátiában lévő emberbe, följebb tud mozdulni a szomorúság felé, egy olyan állapotba, amelyben ki tudja fejezni az érzéseit. Ennek van egy bizonyos biológiai célja, a szomorúság kifejezése, mint ahogyan egy síró gyermek is teszi, érzelmeket hoz elő. Azok akik ebben az energiamezőben vannak a múltba tekintenek és úgy látják az életüket, ami tele van bánattal és veszteséggel. Csüggedtté válnak és a világot szomorúnak tapasztalják, melyben úgy érzik, hogy Isten elhagyta őket. Ezzel ellentétben, az a személy aki a félelem elnyomott energiamezejében van az az életre heves aggódással és szorongással tekint és a világot rémisztőnek tapasztalja. A bánat a múltba való kapaszkodásból származik, a félelem pedig abból, hogy a jövőben élünk.

Mi is az élet? Benne foglaltatik a világról való képünk és a kép önmagunkról és másokról, csakúgy mint az istenségről való elvárásaink is. Mi az élet, önmagában? Az eseményből következik? Láthatjuk, hogy ezek az energiamezők valójában lőrések. Módozatok, ahogyan látjuk a világot. Különböző színű szemüvegek, amiket viselünk. Ha szürke szemüveget viselünk, amely a szomorúságból jön, akkor minden szomorúnak látszik. Egy utcán sétáló ember, akit ez az energiamező ural az az utcán mindent reménytelennek lát. Ránéz egy férfira és a férfi állapotára vagy kinyit egy újságot és látja a reménytelenséget, a férfi állapotát is reménytelennek látja. Ahogyan sétál az utcán és megnézi az öregedő embereket vagy a gyerekeket, azt látja, hogy milyen reménytelen a helyzetük, egy reménytelen világban kell felnőniük.

A szomorú emberek, végigsétálnak az utcán  és szó szerint a szomorúságot fogják érzékelni. Amikor kinyitnak egy ujságot, mindent szomorúnak látnak a világban és az emberi állapot szomorúságát. Látják az utcán a szemetet. Látják az idősödő embereket és azt gondolják milyen szomorú is az öregedés. Sajnálják a gyerekeket és azt gondolják milyen szomorú világban kell felnőniük. Ismerik az élet fájdalmait. Olyan sok fájdalmat hordoznak, hogy a szánalmukat így fejezik ki – milyen szomorú sorsuk van a gyerekeknek.

Azok akik a félelem energiamezejében vannak úgy látják, tapasztalják és teremtik a világukban az életkörülményeket, hogy azok félelmetesek. Olvassák az újságot és úgy látják milyen félelmetes a világ – gyilkosságok, rablótámadások, háborúk és bombázások mindenhol. Ha végigmennek az utcán mindent félelmetesnek látnak. Észreveszik a balesetekre való eshetőséget és hogy hogyan csavarodik ki az emberek bokája a járdaszegélyen. Azt gondolják, mindenhová figyelmeztetőjelzést kellene kitenni. Akik a világot félelmetesnek látják, kettős zárat tesznek mindenre. Kettős védelemmel látják el az autójukat, a zárral kétszeresen fölszerelt garázsukban, a duplazárral fölszerelt udvarukban egy olyan helyen, ahol még soha nem történt rablás.

A félelem belülről jön és egy félelmetes képet vetít ki a világra. Ha félelemmel szinezett szemüveget viselünk, minden félelmetesnek tűnik, és ha Isten el kezdjük keresni, akkor egy félelmetes Istent látunk. Egy félelmetes világ Istene az egyetlen amitől félünk.

Ha feljebb mozdulunk a vágy és az akarás magasabb energiamezői felé, ez az oktatási rendszeren keresztül jelenik meg. Akik a tudattérkép alján a reménytelenséggel vannak összhangban, mint például a harmadik világ országaiban élők vagy a társadalom alsóbb rétegei, akkor kezdték látni, hogy más embereknek mijük van, amikor a televízió elérhetővé vált számukra is. Ez vágyat hozott létre, amit az érzelmi mezőben úgy érzékeltek mint akarást vagy sóvárgást és ez a függőségekben is teljes mértékben kifejeződött. A folyamat a tudatban úgy jelenik meg mint csapdábaesés. Mivel amint valaki akar valamit vagy el kezd vágyni valamire, ezután a világot frusztrálónak fogja tapasztalni. A stressz amit megtapasztal az a végtelen frusztráció.

Az akarás egy olyan egyént eredményezhet, aki sosem elégedett és nem számít mije van, mindig többet akar. Ha nem tapasztalják meg a vágyaik megvalósulását, az további vágyakat szül és a kontrollálásra irányuló végtelen vágyat eredményez. A világot nagyon frusztrálónak látják és amikor végigmennek az utcán, azokat a dolgokat veszik észre, amit akarnak – az autókat, a tartozékokat és a címeket. Amikor kinyitnak egy újságot, még több olyan dolgot vesznek észre amit szeretnének. Meg akarják változtatni a világot, ”szerezni” akarnak. Ez a szerzésre irányuló végtelen függőség állandó feszültséget hoz létre, amely az énből jön. A probléma a dolgokra irányuló végtelen vágy.

Amikor az emberek, kilépve a frusztrációjukból, a harag felé mozdulnak, akkor egy haraggal teli világot kezdenek el megtapasztalni. Tele vannak nehezteléssel és forr bennük a gyűlölet, hibáztatás és a sérelem. Egy ilyen ember esetében,  a harag elfojtott energiája bármely esemény kapcsán kész távozni. A világra a versengés szemszögéből tekintenek. Mivel a harag szemüvegén keresztül látnak, amikor kinyitnak egy újságot, a gyomruk összeugrik a dühtől, a felháborodástól  és a benne lévő tudósítások felett érzett haragtól.

Ha végigsétálnak az utcán, sok olyan dolgot látnak, ami miatt dühösek lehetnek – az utcai jelzőtáblák állapota miatt és általában az utca miatt, beleértve az utcán szétszórt újságokat is. A gyerekek és idősek a saját helyzetükre emlékeztetik őket és ettől szintén dühösek lesznek. Egy igazságtalan, felháborodott és versengő világban élnek. Ha van egy használt autójuk és valaki az utcán szintén beszáll a sajátjába, úgy tekintenek rá mintha ez verseny volna és úgy gondolják, hogy veszíteni fognak. Mivel ezek az emberek egy nyerésről és vesztésről szóló világban élnek, a gyomruk mindig görcsben van. Nem mozdultak el a harmónia és együttműködés magasabb szintjei felé, ezért nem ismerik föl, hogy minél több használt autó van az utakon, az annál több üzletet jelent mindenkinek.

A harag szintjén lévő embernek a világ egy fenyegető hellyé válik. Egy ilyenfajta univerzum istene a háború istene. A haragon kívül, ezek az emberek folyton duzzognak, harciasak lesznek és készen állnak a harcra. A haragjuk készen áll arra, hogy kirobbanjon. Az elnyomott harag miatt a világ nagyon feszültséggel teli. Ha valaki nekiütközne egy parkolóban az autójuk lökhárítójának, harag, átkozódás és pereskedéssel való fenyegetés jönne elő. Az ilyen emberek figyelmét teljesen leköti a bosszú és az ellenséggel való leszámolás.

Ha egy személy továbblép a Büszkeség szintjére, ezen a szinten több energia áll rendelkezésre, a negatív és romboló érzelmeken kívül. Bár sokszor a büszkeségre úgy gondolnak mint konstruktív dologra,  ösztönösen valójában romboló mert a büszkeség a tagadásról szól. Ez valójában az arrogancia és lenézés kifejeződése mert a folyamat úgy jelenik meg a tudatban mint leértékelődés.

A büszke emberek nagyon polarizáltak és állásfoglalásaikat tekintve védekezők és olyanok lesznek mint akik dühösek. Az ő állásfoglalásuk a ”helyes” és olyan világban élnek amelyben minden helyes és helytelen, mindenki nyertes vagy vesztes. Ezért a stressz mindig megjelenik az ilyen emberben mert minden kapcsolatot, interakciót és tranzakciót úgy látnak mint nyertes és vesztes játszmát, amely az érzékelt státusz fontosságáról szól és köze van a birtokláshoz. Amikor az ilyen emberek újságot olvasnak, mindennek a státuszát nézik, együtt az újságban leírt emberek státuszával. Végigmennek az utcán és elsősorban a státuszszimbólumokat veszik észre – a ruhák címkéit és a címeket. Ezek a dolgok az élettel kapcsolatban most mind státusszá válnak és ezek az embereket az érdekli, hogy mások milyenek bizonyos státuszszempontból.

Ezek mind nyilvánvalóan az áldozat mentalitás sérülékeny álláfoglalásai, mert minden állásfoglalás ami az igazság szintje alatt van a boldogság forrását az egyénen kívülre vetíti. Ezekhez az állásfoglalásokhoz való ragaszkodás azt eredményezi, hogy az egyén energiái elfogynak. Ha így tesz az azt jelenti, hogy az értelem, boldogság és érték forrásai olyasmik, amik valahol az egyénen kívül vannak. Ezek az állásfoglalások a hiányból jönnek. ”Ha ez kívül van, akkor ez valami olyasmi amit meg kell szereznem. Ha valami olyasmi amit meg kell szereznem, az azt jelenti, hogy hiányzik vagy valami útjába áll annak, hogy megszerezzem.”

Egy ilyen világban élni azt jelenti, hogy mindig veszélyben kell élni vagy fenyegetés alatt mert valami az egyénen kívül meggátolhatja a dolgok elérését vagy el is veheti. Ez az áldozatszerep világa, mert az emberek átadták hatalmukat a világnak.

Gyakran mondják, hogy a boldogság és stressz forrása ”kívül” van, és így a ”világ megváltoztatásával” van remény a stressz elengedésére. Olyan mint stressz nem létezik a világban. Helyette, ez egy belső tapasztalás a tudaton belül. Valójában nincs olyan, hogy valaki alapjaiban meg tudja változtatni a világot, hogy enyhítse a stresszt. Mit lehet akkor tenni?

Elkezdhetjük magunkévá tenni az igazságot ezzel kapcsolatban és elég bátornak lennünk, hogy megnézzük a tényeket. Abban a pillanatban amikor ezt tesszük, megváltoztatjuk az energiamezőket. Ahogy elmozdulunk a Semlegesség felé, egy sokkal pozitívabb terület felé mozdulunk. Most már megvan a hajlandóság, hogy szembenézzünk, megküzdjünk és kezeljük a helyzetet, ez elhozza újra a fejlődést. Ez azt jelenti, hogy visszanyerjük az erőnket és közelebb kerülünk az igazsághoz.

Az aki a bátorság szintjén van a világot kihívásnak, gyarapodásnak és lehetőségnek látja. Ez egy izgalmas, vidám világ, egy hely ahol öröm élni. Így amikor kinyit egy ujságot, látja az emberiséget mozgató összes óriási lehetőséget és a megoldandó problémákat. Látja az összes problémamegoldó technikát ami az emberek elméjében van, amit próbálnak is alkalmazni. Ekkor a világ izgalmassá válik, az egyén számára lehetőséggé és növekedéssé, amelyben azt kérdezi, ”Hol tudok én ebbe beilleszkedni? Hol tudom magamat kifejezni és tapasztalni ezekből a lehetőségekből?” Az Istenkép amelyet ebben a lehetőséggel teli világban tapasztalunk az egy elfogulatlan Isten. A nyitott elme el kezdi megváltoztatni azt ami feszültséggel teli. Ami stresszes a büszkeség szintjén az lehet, hogy érdekesség tárgyává válik és egy lehetőséggé a növekedésre a bátorság szintjén.

Továbblépve a következő szintre, amit Semlegességnek hívnak, az energiamező 250-es értéken kalibrál és sokkal több energia van itt mint az alsóbb szinteken és az erőt pozitív irányban használódik. Ez olyan mint az alsóbb szinteken, az antennát először negatív irányban hangolják, majd az elmozdul semleges irányba és végül pozitívba. Ekkor az egyén elkezdi az életet pozitívan tapasztalni, mert az egyén a tapasztaló. A tapasztalat nem kívül van, az az egyén saját tudatán belül történik. Ha egy ember hajlandó elengedni sok állásfoglalását, akkor már nem szükséges tovább védekezőnek lennie, mivel ez a büszkeségből, fontosságérzésből és a mindig igazam kell, hogy legyen-ből származik.

Az ateista, bigott vagy fanatikus ember állásfoglalásai konfliktushoz vezetnek. Ezek azon a büszke hiten alapszanak, hogy az én ”állásfoglalásom az igaz”, ezért a te állásfoglalásod ”hamis”. A hajlandósággal, hogy ezt feladjuk valahol függetlenné válunk. Az emberek el kezdik meghaladni a sérülékenységüket a világ felé és a folyamat amely a tudatban zajlik felszabadítja őket. A világ kezd rendben lévőnek tűnni és ennek a világnak az Istene most a szabadság Istene.

Hogyan fejeződik ki ez a ”rendben lévőség”? A személy ezen a szinten, amikor épp állásinterjúra tart, azt gondolja, ”Ha megkapom ezt a munkát, az nagyszerű, de ha nem, az is rendben van, mert vannak más munkalehetőségek, amiket valójában szeretnék még megnézni.” Ennek ereményeképp , a személy nem akadt el(?) mert a túlélését nem egy bizonyos dologra alapozta.

Ahogyan lépünk tovább a Hajlandóság felé, a szándékot adunk a tudatosság folyamatának. Ez ”igenlést” jelent, az élettel való kapcsolódást, összehangolást és egyezséget, és az egyén kezdi a világot barátságosnak látni. Amikor ezen a szinten az emberek végigsétálnak az utcán, ennek a világnak az Istenképe igéretesnek és reményteljesnek tűnik. Ilyenkor az újsággal kapcsolatos tapasztalatuk, hogy kinyitják és látják minden bizonyítékát az emberi együttműködésnek és harcnak a problémáik megoldása érdekében. Amit más rombolásnak érzékel, azt ők csupán egy folyamatnak látják vagy az erőegyensúlyok megoldódásának. Amikor végigmennek az utcán, kezdenek egy barátságosabb világot látni és most már az embereket barátságosnak látják. Az érzékelésük megváltozott és most az idős emberekre akiknek már ”nincs dolguk” a világban úgy tekintenek mint akik nyitottabbak a barátságossára. Ilyenkor már egyszerű odamenni a legtöbb idősebb emberhez és azonnal beszédbe elegyedni.

A Hajlandóság szintjén már nem néznek az emberek másokra paranoid bizalmatlansággal vagy nem az alapján értékelik az embereket, hogy hol helyezkednek el egy pökhendi világban. Kezdik az idegeneket és időseket barátságosnak látni, csakúgy mint a kisgyerekeket és úgy veszik észre, hogy könnyen kapcsolatot tudnak kialakítani velük.

Ahogyan lépünk tovább az Elfogadás szintjére, kezdjük elfogadni, hogy életünk tapasztalatának mi vagyunk a forrásai. Az aki elére a tudatosságnak ezt a szintjét visszaveszi a hatalmat a saját élete fölött és felismeri, hogy nem számít hová kerül, valahogyan megoldja a dolgokat. Ha egy lakatlan szigetre kerül, egy évvel később már van egy fából készült háza és kókuszgolyókat farag.

Ha börtönbe kerül, ír egy regényt vagy keresztbetett lábakkal ülögél és meditál. Mások gyakran azt választják, hogy börtönügyvédek lesznek és jogból diplomát szereznek. Az erő az élet tapasztalatainak létrehozásához belül van. Ezek az emberek visszanyerték a saját erejüket. Ennek következtében, ennek a világnak az Istene és az élményeinek a központja reménytkeltőnek, ígéretesnek és kegyesnek tűnik és többé nem kell félni Istentől. Ezek az emberek kielégítőnek és bizakodónak érzik magukat.

A cégek ilyen embert akarnak alkalmazni aki azon van, hogy nagy szerződéseket kössön. Ez az ember el tudja fogadni az életben előforduló hullámhegyeket és hullámvölgyeket, mint korlátokat. Az az ember akiben a büszkeség dominál nem tudja elfogadni a korlátokat. Amikor egy cég ezt mondja, ”Szeretnénk, hogy Venezuelába utazz és zárj le ott egy üzletet.”, az elfogadás szintjén lévő ember értékesnek és bizakodónak érzi magát és ezt mondhatja, ”Tudod, én valójában nem szerepelek jól ennél a cégnél. Nem jövök ki azzal a bizonyos emberrel. Jobban tudnám csinálni a dolgokat Belgiumban. Ott kétszeresére tudnám növelni az eladásokat. Miért nem Jimet külditek Venezuelába?”

Megvan a hajlandóság annak elfogadására ahogyan a világ működik és elkerülve így a felháborodást. Még a IRS-nek(Amerikában a NAV) is megvan a létjogosultsága a világban. Az ilyen ember kerüli a ”helyes és helytelent” és elfogadja, hogy ez hogyan létezik a világban és tudja követni. (Az elfogadás nem ugyanaz mint a passzivitás). A tudat átalakulása akkor kezdődik, amikor annak a felismerése megtörténik, hogy mi vagyunk a tapasztalataink forrásai és ennek következtében a világ egyre pozitívabbnak, harmonikusnak, reményteljesnek és jóindulatúnak látszik.

A fejlődés az egyént a szeretet következő energimezejébe mozdítja. Mit értünk szeretet alatt? Ez nem a szentimentális érzelgősség amely a kötődésből árad vagy amit Hollywood szeretetként fest le. Ez az érzelgősség egy másik ember birtokló tulajdonlásából jön, egymás ellenőrzése, és a hatalmi küzdelmek amelyek megjelennek, egy dalban így, ”Ha elhagysz, megölöm magam”, ezek nem a szeretet elemei. Ezek egy kötődés összes következménye nemkülönben az igaz szereteté.

A feltétel nélküli szeret az élet létezésének egy módja, amely táplál, támogat és természeténél fogva megbocsátó. Ez az élet néhány igazságának felfedezése a kezdete, mert az agyban ilyenkor endorfinok szabadulnak fel. (Lásd az agy funkcióit és a Pszichológiai térképet az 1. fejezetben) Az endorfinok engedik, hogy egy bizonyos belső állapot megjelenjen, a világban való létezés egy módja az egyén én-jével és testével. Ennek következtében, a világ kezd egyre szeretetteljesebb lenni. Amikor egy ilyen ember végigsétál az utcán valamifajta melegséget érez. Látják a szeretetteljességet amely az élet nyilvánvalóan egyértelmű dolgai mögött megjelenik és összetartja az emberiséget. Az egyén ilyenkor magasabb szintű energiamező felé mozdul el. Az életet harmonikusnak és szeretetteljesnek látni csökkenti a stresszt, az egyént pedig kevésbé sérülékennyé teszi mert összhangban van a megbocsátással. Ennek a mezőnek a szándékát, amelyet az egyén választ szeretetteljességnek hívjuk, amelyet úgy tapasztalunk mint szeretetteljesség mindig minden iránt, csakúgy mint szeretve az emberiséget és táplálva az egyén énjét.

Van különbség abban, hogy az emberek hogyan látják magukat szemben a perfekcionista mogorvaságával, aki mindig stresszben él a természete szerint. Aki nem megbocsátó, hajlamos megítélni és elítélni másokat, öngyűlöletet és bűntudatot hordoz és az ilyen ember esetében ha már csak ki és belélegzik már az is stresszt okoz. Ha későn kel, már azért is utálja magát mert későn kelt. A stressz a tökéletességre való törekvésből, rugalmatlanságból és a önmaga elítéléséből való hajlamból származik és ez belülről generálódik. A nyitott emberek akik kezdenek önmagukkal megengedőbbek lenni szintén kezdik elfogadni saját emberi természetüket. A megbocsátás támogatja azt a szellemi attitűdöt, hogy készek vagyunk mások emberi természetével kapcsolatban megengedőek lenni, ami megengedővé tesz saját természetünkkel szemben is.

A folyamatos belső spirituális munka során, az egyén egyre inkább elmozdul fölfelé az örömteliség energiamezeje felé, amely megközelíti a valóságról szóló kezdődő tudatosságot, mely szerint az egyén valójában a tapasztaló, nem a tapasztalat. Az egyén ekkor nincs kitéve a világ hatásainak, hanem helyette felismeri, hogy ő határozza meg, hogy hogyan tapasztalja meg azt.

 A belső békességen kívül könyörületet érzünk az egész élet iránt. A hihetetlen szépségének és tökéletességének tudata egyre növekszik, annak egyediségének és egységének megtapasztalásával együtt. Ekkor az ilyen fejlett személy kinyitja az újságot és látja és tapasztalja az emberi kedvesség teljességét. Az emberi természet korlátai ellenére, amelyet minden cikk megjelenít az újságban, egy előrehaladó elmozdulást és az emberi tudatosság evolúcióját fejezi ki. Amikor egy fejlett ember végig megy szintén az utcán, csak a hihetetlen szépségét tapasztalja, az élet szépségét annak összes fenséges kifejeződésében. Az egyén ekkor lát egy rózsát annak tökéletes kinyílása közepén.(?) A kevésbé fejlett egyén ránézne a félig kifejlett rózsára és azt mondaná, ”Nem szeretném ezt a rózsát, ez egy tökéletlen rózsa. A fejlett egyén látja az élet fejlődésében a tökéletességet és egy félig kifejlett rózsára is ugyanúgy néz. Egyszerűen előrevetítik az időben és látják a kifejlődését, a hihetetlen szépségét és tökéletességét, és tudatába kerülnek minden élet belső szentségének.

Amikor ezekről az energiamezőkről beszélünk a tudatszintek tekintetében, nyilvánvalóan meghatározzák azt, hogy hogyan tapasztaljuk meg az életet. Meghatározzák, hogy az univerzum milyen Istenében hiszünk csakúgy mint az érzelmeket amiket kifejezünk. Mindezeknek a kifejeződése egy folyamat ami a tudaton belül megy végbe. Most már letisztult, hogy nincs semmi ”kívül” aminek ereje lenne stresszt létrehozni és hogy mi magunk hozzuk létre a stresszt álláspontjainkkal és hozzáállásunkkal.

Nyilvánvalóvá válik, hogy egy nyitott és laza személy nem tapasztal meg komoly stresszt, amikor valaki nekitolat a lökhárítójának a parkolóban. Hogy mi történik (ahogyan megtapasztalhattad önmagad) az attól függ, hogy ”jó hangulatban” vagy-e. Amit az egyik hangulatban stresszesnek érzékelünk, a másikban nem. Gyakran akinek a lökhárítóját behorpasztották az nagyon ideges. Egy békés ember aggódik az ideges ember miatt és azt mondja neki, ”Tudod, nincs miért idegeskedni, ez csak egy lökhárító. Mindkettőnknek van biztosítása. Ez nem egy nagy ügy. Valójában egy kis kellemetlenség, mert el kell vinni az autódat egy műhelybe, hogy helyrehozzák, de valójában nem egy nagy ügy.”  A fejlett ember arra vágyik, hogy meggyógyítsa a feldúltságot, amely a tudatmezőben keletkezett.

Nem az események amelyek az egyént önsajnálatba vagy dühbe viszik egy igazságtalan világ miatt, ahol beletolatnak a lökhárítójába. A vágy, hogy behúzzon egyet a másiknak haragot hoz elő belül. Az elfogulatlan ember kezelné a helyzetet különösebb érzések nélkül. Az egyén mások érzései felőli aggodalma és a vágy, hogy az életet támogassa azzal, hogy enyhíti a másik ember szorongását és felbukkanó félelmét abból jön, amivé az egyén vált. Ez nem létezik a világban. Ezért a behorpadt lökhárítónak nincs hatalma fölöttünk. Az érzelmeknek nincs ”oka” eltekintve abból, hogy belülről jönnek.(?) Látva ezt az fejlődést, autonómiát és az áldozati létből való felszabadulást eredményez.

A belső béke automatikusan a hajlandóságunkból jön elő, hogy feladjuk azokat az álláspontokat, mint mások elítélése és hibáztatása. A hajlandóság a megbocsátásból ered, a helyzet megértéséből. Az ítélkezés valójában nem old meg semmilyen problémát, helyette hozzájárul a problémához. Mások hibáztatása egy vesztes-vesztes világot eredményez. Egy olyan világot, ahol mi is veszítünk és a társunk is veszít. Ez egy feszült helyzet a ráhelyezett kontextus értéke miatt. Azért is nagyon feszült, mert úgy van megalkotva, hogy ha nyerünk, akkor is még mindig át kell élnünk a lehetséges veszteséget is, vagyis még ha nyerünk is, az nem igazi nyereség.

Ismerünk például olyan embereket, akik azt mondják, hogy sok pénzt szeretnének. Mi történik velük, ha hirtelen sok pénzt nyernek? Végeztek néhány érdekes kutatást olyan emberek körében, akik dollármilliókat nyertek a lottón. Lottónyertesek utólagos vizsgálata során, úgy találták, hogy öt éven belül ezen emberek között a boldogságszint lehangoló volt. Az öngyilkosság, válás, betegség és drogfüggőség aránya látványosan megnőtt ezek között az emberek között, akik látszólag megkapták azt amire annyira vágytak. Az ok amiért játszottak a lottón az volt, hogy nyerjenek.

A nyertes-vesztes játszmában, a nyerés önmagában azt jelenti, hogy legyőzünk másokat akik veszítenek. Mások legyőzése bűntudatot hoz elő. Ennek eredményeképp az egyén nem lehet boldog még ha győzött sem egy nyertes-vesztes játszmában, egyvalaki győzött és mások pedig vesztettek, amely bűntudatot eredményez. Versenyhelyzetben léteznek tudatalatti félelmek, mint például az ellenféltől való félelem. Van az a félelem, amikor a hirtelen pénzszerzés azt jelentheti, hogy a barátok csak meg akarják szerezni az ember pénzét. Ez olyan reakciókat okozhat, amely depresszív, paranoid attitűdhöz vezet. A tudatosság legalsó szintjein mindenki veszít, mert az egy reménytelen, lehangoló világ. A stressz automatikusan jön egy nyertes-vesztes helyzetből.

A világban lévő nagy siker és hatalom pozíciói automatikusan azokhoz szegődnek, akik nyertes-nyertes helyzetben gondolkodnak, mert az elméjükben fölépítenek egyfajta világban lévő létformát és másoknak a helyét az életükben és ez kölcsönösen kedvező. (?) Milyen stresszt tapasztal meg az az ember aki mindent nyertes-nyertes helyzetként épít föl? Ez az ember nyer akkor is ha egy barátja meglátogatja, és nyer akkor is ha nem. Ha meglátogatják, az van az elméjében, hogy mennyire fogja élvezni a barátságukat és a jelenlétüket. Ezzel egyidőben, tudja, hogy ha a barátja mégsem tudja meglátogatni, az is jól van. Ennek eredményeképp, a másik személy is ugyanúgy nyertes. Ha átjönnek vacsorára, örülünk a jelenlétüknek. Ha nem jönnek át, megadtunk nekik azt a szabadidőt, hogy azt tegyék, amiről tudjuk, hogy gazdagítja az életüket.

Ha fenntartjuk az összes elvárásunkat a nyertes–nyertes helyzettel kapcsolatban, az életünkben sikert eredményez, amit úgy tapasztaltunk meg mint az élet növekedése. Minél jobb egy vállalat, a dolgozók is annál jobbban teljesítenek. (?) Minél jobban teljesít egy vállalat, annál többet tud adni a világnak. Minél jobb termékek érhetőek el a világ számára, a világ annál jobban támogatja a vállalatot. Minél jobban támogatja a vállalatot, a vállalat annál jobban tudja támogatni a gazdaságot. Minél inkább támogatva vannak a dolgozók, annál jobban tudják támogatni a családjukat. Minél inkább támogatja a vállalat a családokat, annál inkább támogatják a családok a vállalatot.

Ahhoz, hogy sikert érjünk el, a főnökünket sikerre kell juttatnunk. Ahelyett, hogy versenyeznénk vele (ez valakinek vesztes helyzetet jelent), sikerre juttatjuk a fönököt feljebb segítve a ranglétrán, és ezzel helyet teremtünk magunknak is, hogy följebb lépjünk. Amikor versenyhelyzetben a szándék a főnök legyőzése, akkor tudattalan szorongás, aggodalom és a bosszútól való félelem jelenik meg.

A hajlandóság, hogy feladjuk ellenséges álláspontjainkat és könnyedebbé válunk mérsékli a stresszt. A laza személy az elfogadás szintjén képes elfogadni az emberi természetet és a világot úgy ahogy van, és készen áll bármilyen felbukkanó elternatívára.

Sokan a félelem állapotába kerülnek annak lehetősége miatt, hogy meglátogatja őket az adóhivatal (IRS). Egy ellenséges álláspontot vesznek föl, amely mindeféle stresszt hoz elő. Ahogyan korábban állítottuk, a stressz nem létezik a külvilágban, csak a vele kapcsolatos hozzáállásunkban. Az egyik évben a számítógépük engem választott ki auditra. ”Nos, gondoltam, itt az alkalom, hogy kiderüljön mennyire jól csinálom a dolgokat.” Valójában boldogan tekintettem a lehetőségre. Azt gondoltam, ”Ez egy lehetőség arra, hogy kiderüljön, hogy helyesen csinálom-e a dolgokat és ha esetleg nem, akkor mit is tudok tenni ezzel kapcsolatban.”

Néhány hetet töltöttem az auditra való felkészüléssel. Különleges jegyzetfüzeteket vásároltam, speciális oldalakat helyeztem be a celluloid lapok közé és a könyvelő azt mondta, hogy az adóhivatalt ez érdekelni fogja és mindent megcímkézett. Amikor az ellenőr megérkezett, a kávéja kész volt és úgy bántam vele mint egy megbecsült vendéggel. Elkísértem a könyvtárba, a legjobb asztalhoz ültettem, a legjobb kávét kapta, a legszebb csészében, és legszebb csészealjjal, nem a hízelgés szándékával, hanem a pozíciója iránti tiszteleten kívül azért mert megértettem, hogy mennyire fájdalmas dolog adóellenőrnek lenni.

A szivem megértette ezt a férfit és igazából azt akartam, hogy jó napja legyen. Valójában nagyon örült és ahogyan a nap véget ért, ráláttam a dolgokra és ő is rálátott a dolgokra. Barátságosan elbeszélgettünk és valójában trécseltünk. Jól érezte magát. Azzal, hogy egy jó napot szereztem neki, az én napom is élvezetes volt. Ezt mondta, ”Tudja, valójában nem szeretem befejezni a munkát délután háromkor, de őszintén szólva, már készen is vagyok.” Az adóhivatal emberei valójában nagyon barátságosak, segítőkészek és nagyon pozitív hozzáállásúak mert ez van a tudatukban.

Ha lazává válunk, akkor kikerülünk abból a szokásból, hogy  mindenhol veszélyt látunk. A laza ember, aki valójában magabiztos és elégséges képes elfogadni az emberi természet árnyoldalait vagy lehetséges árnyoldalait és ezért nem kell megtagadnia azokat. Ez a felkészülés az életben lévő ”mi lenne ha” helyzetekre, ezáltal megteremtve a lehetőséget a másik oldal és a felbukkanó lehetőségek kezelésére. A stressz forrás felfedezésének egyik egyszerű módja, ha magunkkal viszünk egy könyvet, amikor sűrű forgalomban munkába autózunk. Ez a késést egy kellemes és üdvözölt lehetőséggé alakítja át. Megvan bennünk a képesség, hogy élvezetes tapasztalattá alakítsuk, miközben a dugóban várakozunk, mert van idő olvasni, megérteni dolgokat és élvezni az életet.

Mit jelent az, amikor átmegyünk az egyik szomszédunkhoz és látjuk azt a jelzőtáblát, miszerint ”Gyerek vagy háziállat bejövetele tilos”? Ez azt jelenti, hogy akik a szomszédban élnek úgy gondolják, hogy a gyerekek és a háziállatok stresszt okoznak. Mások viszont úgy gondolják, hogy a gyerekek vagy háziállatok hiánya okoz stresszt. Néhány ember bekapcsolja a televíziót, a rádió is megy, a villanyok égnek, sok tennivalója van. Másoknak ez nagyon stresszes lenne. Vannak akik a csendet szeretik és soha nem kapcsolják be a televíziót vagy a rádiót, mert az állandó háttér”zaj” zavarja őket a koncentrálásban.

A stressz jöhet váratlan dologból is. A nyitott ember sok alternatívát lát abban, hogy egy helyzetben mi történhet és előre megtervezi, hogy hogyan kezeli a váratlan dolgot még mielőtt az megjelenne. Ha előre tekintetbe vesszük egy helyzet árnyoldalát, például, ”Mi történik, ha a szerződés meghiúsul” vagy ”Mi történik, ha a férfi akivel találkoznom kell az utcasarkon nem jön el” és megtervezzük a lehetséges választ arra az esetre ha a váratlan megtörténik, akkor a stressz minimálisra csökken vagy egyáltalán meg sem jelenik.

A ”Belső értékek törvénye” azt állítja, hogy a hatás amit az egyén lát nem az ingerben van hanem kapcsolatban van az organizmus felépítésével, a már előzőleg létező feltétellel. A válasz nemcsak az inger intenzitásán múlik hanem az organizmus helyzetén, amellyel kölcsönhatásba lép. Például a gyógyszertanban értelmetlen megkérdezni, hogy mi a hatása 25 milligramm Thorazene nyugatónak. 25 milligramm Thorazene nyugató hatása függ a beteg előzetes állapotától. Ha a beteg unalomban és apátiában van, 25 milligramm Thorazene nagyon nagyon letompítja. Ha a beteg nagyon izgatott állapotban van, 25 milligrammnak lehet, hogy nincs is hatása. Ha a beteg enyhén szorongó állapotban van, akkor 25 milligramm Thorazene elég hatékony lehet. A beteg jelenlegi állapota, amelyben benne vannak a bennük lévő elnyomott energiák, az attitűdjei és hitrendszerei meghatározzák ugyanannak az ingernek a hatását.

Néhány ember azt mondja, hogy a hangos zene megőrjíti. Ezzel ellentétben, nézzük meg a tinédzsereket akik fölteszik a fülhallgatót, nagy hangerővel és ezt élvezik. A hangos zene stresszes vagy nem? Az alapelv az, hogy akkor tapasztalunk stresszt amikor nem akarunk egy bizonyos ingert vagy helyzetet. Ennek következtében amikor valaki abban a hangulatban van, hogy hangos zenét akar hallgatni, akkor az kellemes és hozzájárul az öröm és elevenség állapotához. Ellenben ha valaki egy munkahelyi nehéz nap után fáradt vagy kimerült, ugyanazt a hangos zenét stresszesnek tapasztalja.  A vágy meghatározza, hogy egy inger feszültséget keltő vagy sem.

A stressz ellenállás annak amit nem akarunk, a stressz nélküliség pedig, hogy megkaptuk amit akarunk. A probléma bennünk van. A megoldás az, hogy csupán megváltoztatjuk a hozzáállásunkat azzal, hogy az élet iránti szeretetet választjuk, amely tartalmazza azt az energiamezőt, amit humornak hívunk, amelyben megvan a képesség, hogy nevessünk magunkon és az élet természetén és hogy szeressük és nevessünk ennek az egésznek a színjátékán. Ez a nagy humoristák értéke, akik hajlamosak a hosszú életre.

A zavart emberek, mint pl Don Quixote, a saját kivetítéseikkel harcolnak a világban. Ennek az összes színjátéknak a humor alapja, hogy nevetünk az élet azon minőségein, egy olyan pozicióban tartjuk őket, amely felfedi a paradoxont, mert a humor abban van, hogy látjuk a paradoxont. Egy belső döntés eredménye, hogy az életet örömtelinek, harmonikusnak, lazának vagy ellenségesnek tapasztaljuk. Az irigy emberek helyett el kezdjük csodálni azokat, akik képesek lazák lenni, amely elfogadást és elégségességet jelent. Az hogy megfelelőnek és elégségesnek érezzük magunkat abból jön, hogy ráébredünk magunkra mint az élet megtapasztalásának forrására.

Mi lehetünk a főnökök és ha a házmester nem jelenik meg, az nem is számít annyira. (?) Az igazság az, hogy mi vagyunk az a minőség, amely megtapasztalja a tapasztalatot a saját tudatunkon belül. A boldogság a saját létezésünk megtapasztalásából jön és saját belső elevenségünk élvezetéből.

Amikor abbahagyjuk az eseményeket ”külső dologként” azonosítani, és nem adunk hatalmat nekik az életünk felett, akkor belső békét tapasztalunk, következményeként annak, hogy meghaladtuk a világot.

David R. Hawkins – Gyógyulás és Felépülés (Healing and Recovery) 3. Fejezet

Fordította: Edit