Spirituális elsősegély

Most pedig nézzük meg a spirituális elsősegély igényét, és azt a számtalan elvet, melyeket a kutatások során találtunk, ideértve mindazokat a dolgokat is, melyek általánosan nem annyira ismertek, de komoly jelentőséggel bírnak azok számára, akik spirituális úton járnak és az élet spirituális oldalával foglalkoznak.

Korábban már megemlítettük a test, az elme és a lélek közötti kapcsolatot, azt hogy a test miként tükrözi azt, amit az elme hisz, és hogy az elme miként tükrözi azt, amit a tudatunkban tartunk. Arról is beszéltünk , hogy a problémákat azon a területen kell kezelni, ahol megtapasztaljuk őket, ami nem más, mint a tudat maga.

Korábban láttuk, hogy a testet az elmében lévő érzékeléseken keresztül tapasztaljuk meg. Az elme nem tapasztalja meg önmagát. Egy nagyobb energiamezőben tapasztaljuk meg, amit úgy hívunk tudatosság. Ez a „nemlineáris” energiamező közvetlenül kapcsolódik a spirituális elsősegély témájához.

Érdemes egy olyan biztonságos kontextust teremteni, melyből megközelíthetjük a spirituális munkát, és amit általában figyelmen kívül szoktak hagyni. Az elmúlt harmincöt évben magának a tudatosságnak a természetét vizsgáltuk. A spirituális kutatás nem általános jelenség. Így aztán mi is rengeteget tanultunk, hiszen nem sokat írtak róla eddig.

A hétköznapi emberben rengeteg kérdés merül fel, például hogy mivel járulhat hozzá a teljes mezőhöz. Hogyan érdemes azt megközelítenie? Hogyan hozza létre azt a biztonságos kontextust e dolgok személyes megvizsgálása érdekében, melyek oly fontosak?

Mindezek áttekintése során sokszor utalunk majd a Tudattérképre, ami sok-sok személy és csoport kutatását egyesíti magában, melyeket hosszú évek alatt gyűjtöttek össze. Ez egy matematikai modell, mely a tudatosság szintjeinek azon rétegeit tükrözi, melyeket az ember általában megtapasztal. A szinteket a hozzájuk tartozó energiamező egyre fokozódó erejéhez mérten kalibrálták, ami megmutatja, hogy például az Apátia sokkal kevesebb energiát hordoz, mint a Félelem. A Félelemnek sokkal kisebb az energiája, mint a Bátorság szintjének, és így tovább. E kalibrálások a nullánál kezdődnek, és a 600-on kalibráló Megvilágosodás energiamezejének szintjéig haladnak felfelé, majd tovább a Megvilágosodás legmagasabb mezejéig, mely 1000-en, az emberi tartomány legmagasabb szintjén kalibrál.

Az energiamezők eredeti kalibrálásának pontos mikéntje önmagában is egy kutatási terület. A kalibrálások az izomtesztelés módszerével megerősíthetőek. Az olvasónak talán már nem újdonság, hogy ez az egyszerű módszer az ember karjának ellenállását teszteli. Az alany kinyújtja egyik karját, a tesztelést végző személy pedig a csuklónál lenyomja azt. Ha bármi, amit az elmében tartunk – legyen az egy haragos, félelem teli vagy gyűlölködő gondolat – a Tudattérképen 200 alatt kalibrál (ami a Bátorság és az Igazság szintje), akkor a kar elgyengül. Ez az energiamező integritásának hiányát jelzi, az energiamező lefelé tartó iránya pedig a negatív választ.

Ha a kar tesztelése közben az elmében tartott gondolat szeretetteli és igaz, a kar erős lesz. Bárki letesztelheti valakivel, ha azt mondja „a harag 75 felett van; 100 felett van; 125 felett; 150 felett; 155 felett”, és láthatjuk, hogy 155-nél a kar elgyengül, jelezve, hogy a harag 150 körül kalibrál. Kérdezhetjük azt, hogy a Bánat mely szinten található, és láthatjuk, hogy 75-ön, mutatva, hogy a bánatban sokkal kevesebb energiát találunk, mint a haragban.

Ezek nagyon hasznos kalibrációk, és nagyon fontos információt tartalmaznak az energia irányát illetően, és hogy az vajon pusztító, avagy negatív hatással van-e az életünkre, a tudatosságunkra, és az igazság megértésére illetve az arra való reflektálásra irányuló képességünkre. A kalibrálásnak nagyon pozitív hatása van, amit jobban megértünk a Megvilágosodás és a Krisztustudat felé haladva. Egyre közelebb kerülve az Igazsághoz, az ember Istenhez kerül közelebb. A skála alsó szintjei felé haladva, az ember egyre távolodik az Igazságtól és Istentől.

Ha valaki hazudik, teszteléskor a karja elgyengül. Amikor igazat szól a tesztelés során, a kar azonnal erőssé válik. Ez nagyon hasznos jelzőrendszer, hiszen bármilyen tudás vagy erőfeszítés mezejével kapcsolatban segíti az eligazodást. Akkor is hasznos lehet, amikor a világ által „spirituális”-nak nevezett labirintuson próbálunk átjutni.

A kutatás kezdetén még naivak voltunk. Azt feltételeztük, hogy akármit címkézünk „spirituális”-nak, az a legmagasabb igazság kell legyen; szükségképpen érvényes és olyasmi, ami belső tapasztalás révén igazolható. Aztán rájöttünk, hogy ez nem szükségképpen van így, és amit spirituális tanításnak címkéznek, bárhol lehet a Tudattérképen, az alsó szintektől – ahol a tanításokat azok írták, akik az igazsághoz vezető utat a gyűlöleten keresztül hirdetik – fel egészen azokig, akik végtelenül szeretetteljesek. A könyvek zöme negatív energiamezőt tükrözött, ami arra utal, hogy a tanulás adott mezejének tanulmányozásától az ember rosszabb állapotba kerül, és távolabb lesz az igazságtól, mint annak előtte volt. Egy tipikus spirituális könyvesboltban a könyveknek majdnem a fele tulajdonképpen fikció.

Ennek eredményeképp meg kellett vizsgálnunk magának a kutatásnak az értékét. Áttekintve a spirituális kutatás területét, rájöttünk, hogy nincsenek igazi iránymutatások annak számára, aki csak most kezdi a spirituális munkát, vagy épp megújult érdeklődéssel tér vissza hozzá. Minden megközelítés azt állította, hogy az igazságot képviseli, így a saját jogon tett kijelentések nem tekinthetők az érvényesség jelének. Azt is kimutattuk, hogy a követők száma és egy bizonyos út tanítójának igézete és vagyona  szintén nincs összefüggésben annak érvényességével – a hívek száma semmit nem jelent, a bestsellerek tartalma pedig általában merő kitaláció.

Egy annak kikiáltott tanítónak nagy számú követője lehet, de azt találtuk, hogy az energiamező sokszor negatív irányba húzott, a kalibrációk pedig nagyon alacsonyak voltak. Ahogy egyre közelebb kerültünk az olyan nagyszerű, megvilágosodott létezők igazságához, akiket az egész emberiség elismer, az energia mindig felfelé, pozitív irányba mozdult. A kalibrációk mindig 600 felett voltak, egészen a 700-as szintekig. Így láthatjuk, hogy a nagy tanítók – az avatárok –, akik a földi időnek csak egy röpke szakaszában éltek a bolygón, miként változtatták meg a világ arculatát és az emberiség hitrendszereit, új alapokat teremtve, teljesen újszerű kontextust és értékrendszereket létrehozva, hiszen szavaik ereje és energiája oly magasra kalibrált.

Szót ejtünk még krízisekről, konfliktusokról, a zaklatottság természetéről, és azok kezelésének, átlényegítésének és meghaladásának módjairól, továbbá a spirituális keresőket segítő gyakorlati eszközökről. Látjuk majd, hogy minden felháborodás eredetileg spirituális természetű és közös nevezővel bír. Megtanuljuk majd, hogyan éljük túl a belső megpróbáltatásokat és hogyan kerüljük el a csalódottságot, a kétségbeesést és az önutálatot. Együtt felfedezzük, hogyan érjük tetten a hamis tanítókat. (Reality, Spirituality and Modern Man -188. oldal, Truth vs. Falsehood – 379. oldal). Megértjük majd, hogy minden spirituális fájdalom és szenvedés valójában a tudatlanság következménye és megtudjuk, hogyan találjuk meg az igazságot. A spirituális naivitásból fakadó sérülékenység, a krízisekkel együtt meghaladható, ha a tudatosság törvényeit hívjuk segítségül. Megértjük mihez ragaszkodunk, és hogyan engedjük azt el. Megtanuljuk, hogyan ismerjük fel a spirituális egónak nevezett tettest, ami oly sok spirituális krízis és szenvedés mögött húzódik meg. Ellentmondó kijelentései és álláspontjai miatt a spirituális világ valóban nagy zűrzavarban tengődik. Olyan helyzetből kell ezért megközelítenünk, mely kívül esik a területén.

Térjünk vissza ismét a Tudattérképhez. Az energiamezőket relatív energiaszintjük szerint kalibráljuk, mely nullánál a Halállal kezdődik, a Szégyen 20, Bűntudat 30, Fásultság 50, Bánat 75, Félelem 100, Vágyakozás 125, Harag 150, Büszkeség 175, a Bátorság kritikus pontja pedig 200. Ezen a szinten a nyilak iránya negatívból semlegesre vált. A semleges felett a nyilak felfelé mutatnak, pozitív irányba; ez akkor történik meg, amikor valamivel kapcsolatban az igazság hangzik el. A hozzáállás vagy álláspont itt a Pártatlanságot (250) mutatja, Hajlandóság 310, Elfogadás 350, Ésszerűség 400, a Szeretet 500 (mely szint rendkívül jelentős). Öröm 540, Eksztázis 560. A 600-as szinten található Béke meghaladja a dualitást. A Megvilágosodás szintje pedig felfedi Isten igaz természetét (Sat-chit-ananda).

Isten igazi természetének tudatosulása tulajdonképpen a 200-as szinten kezdődik, ahogy az ember egyre fokozódó ütemben kerül összhangba az igazsággal, és halad felfelé a Hajlandóság, a Bőség, az Elfogadás szintjén keresztül, és az egyre növekvő Szeretetteljesség szintjén, mely felfelé, a végtelenig terjed.

Minden egyes tudatszintet neki megfelelő érzelmek jellemeznek, melyek a Térkép legalján a legnegatívabb és legpusztítóbb érzésekkel kezdődnek, és amelyek öngyilkossághoz, önutaláthoz stb. vezetnek. Legalul található még a bűntudat, a rombolás folyamata, és az a fajta látásmód, mely a világot a bűn, a szenvedés, a kísértés és a katasztrófák színhelyéként értelmezi. Ennek a világnak az Istene így válik a végső pusztítóvá, aki végső soron az emberiség abszolút ellensége, hiszen gyűlöli az embert, és örökre a pokol tüzére hajítja, ami a gyűlölködés végső megnyilvánulása.

E szint felett találjuk a Fásultság szintjét, melynek kalibrációs értéke 50. Az érzelmek a kétségbeesés reménytelen világát tükrözik, a kísérő folyamat pedig az életenergia elvesztése. A világ reménytelennek tűnik, egy reménytelen világ Istene nem szeretetteljes, nem törődik az emberekkel, elnéz mellettük, és csupán bűnös férgeknek tekinti őket. A reménytelen kitaszítottság érzése kíséri, Istent pedig egyáltalán nem létezőnek gondoljuk. E szintet tükrözik az emberiség reménytelenségéről és az Isten haláláról szónokló egzisztencialista gondolkodók.

A Bánat szintjén találjuk a veszteséget, a sajnálkozást, a csüggedést és a lelkesedés halálát. A szomorúság világát látjuk, és egy olyan Istent, aki nem törődik, nem szeret, mivel szomorú és reménytelen világot teremtett.

A Bánat felett találjuk a Félelmet, mely energiamező romboló irányt mutat. Aggodalom, szorongás, pánik és rémület jellemzi. Leengedünk, a világ pedig ijesztő helynek tűnik. Ennek a rémisztő világnak teremtője és Istene ezért egy büntető isten, aki vég nélküli fenyegetésekkel tart félelemben.

A Félelem felett található a Vágyakozás, melyet többségünk jól ismer. Az embereket csapdába ejtik az akarás és a sóvárgás érzelmei. Bekeríti őket az, amire vágynak, ami frusztrációt teremt és egy olyan Isten képét, akitől elkülönülnek, hiszen ez az isten mindig visszatartja tőlük azt, ami ahhoz szükségeltetik, hogy teljesnek és egésznek érezhessék magukat.

A következő energiamező felfelé a Harag, ami komoly jelentőséggel bír. A Harag energiája 150-nél sokkal nagyobb, mint a Bánaté (75). Egy bánatos embernek nagyon alacsony az energiaszintje, de nyilvánvaló, hogy egy dühös embernek óriási energiakészlete van. Ezen a szinten olyan érzelmek jelennek meg, mint a neheztelés, a gyűlölködés és a sérelmezés, ami a tudatosság folyamataiban kiterjedésként zajlik. A haragból az ember a háborúk, a konfliktusok és az ellenségek versengő világát látja. Isten így polarizálttá válik, egy megtorló és dühös istenné – a nagy büntetővé.

A Harag felett következik a Büszkeség, illetve a spirituális munkára alkalmazva a Spirituális Büszkeség 175-nél. Láthatjuk, hogy a tudatskálán felfelé haladva egyre több az erő. A mezők egyre jobb érzésekkel járnak, ám a Büszkeség még mindig egy romboló érzelem, és ezzel minden spirituális irodalom egyet is ért. Arrogancia és megvetés jellemzi, az i-re a pont pedig a tagadás. A tudatban végbemenő folyamat ezen a szinten a felfuvalkodás. A spirituális munka kapcsán e hozzáállást tükrözve az illető nem hajlandó a dolgokat átbeszélni.

A Büszkeség szintjén lévő személy mindent a hiúság, a fontoskodás és a státusz szerint értelmez, ami olyan Isten-képhez vezet, ami két irányba is haladhat. Ez lehet az ateista álláspont, mely az intellektuális arrogancia következménye, és ami szerint a balféltekés intellektus az ember legmagasabb rendű képessége. Következésképp az észérv dönti el, hogy Isten vajon létezik-e vagy sem. Lehet továbbá a vakbuzgó vagy bigott álláspontja, aki azt állítja, hogy az adott téma minden tudásával rendelkezik, és aki büszkeségében arrogánsan és megvetően viseltetik minden más állásponttal szemben (pl. „halál a hitetlenekre”). Ez nyilvánvalóan a felfuvalkodott ego szüleménye. E szinttel együtt az eddig felsorolt álláspontok mind a 200-as szint integritásának határvonala alá esnek.

Mi történik, ha átlépjük a 200-as szintet, a Bátorság és Igazság szintjét, ahol az izom-válasz többé nem gyenge? Ekkor az ember képes nyíltan szembenézni kérdésekkel, mert van hozzá ereje. A Bátorság szintje a lehetőségek és a nyitott elme szintje, és a megnyíló réteg mindazoknak, akik komolyan gondolják a spirituális munkát.

A következő energiamező a Pártatlanság (250). Nem sokkal alatta, 200-as szinten az elménk nyitott, ám ezen a szinten már nem ragaszkodunk, mivel az energiamező felfelé mutat pozitív irányban. Felszabadulunk, és szabadon kutakodunk, vizsgálódunk és fedezünk fel dolgokat magunknak. Ezen az energiaszinten a világ úgy tűnik, rendben van, és e rendben lévő világ Istene a szabadság Istene, olyan, aki szereti az ember azon belső lehetőségét, mellyel maga képes felkutatni az igazságot önmaga számára.

A következő szint a Hajlandóság, ahol az ember elengedi ellenállását és ragaszkodását, elkezd „igen”-t mondani, egyetérteni és összhangba kerülni az igazság belső megtapasztalásának keresésével és igazságával. Az ember bevezeti saját pozitív szándékát; így a világ, melyben mindez történik barátságosnak tetszik, a jövő pedig reménytelinek és ígéretesnek tűnik. E világ Istene egy ígéretes, reményteli és nagyon pozitív nézetet tükröz. Ez a szabadság Istene.

A skála alján egy negatív Istennel találkoztunk, aki démonibb, fenyegető és büntető. A Hajlandóság szintjén olyan Istent látunk, aki baráttá válik, akiben bízni lehet. Ez a kezdete egy szeretetteljes Istennek, és a megnyílás arra, hogy hajlandóak legyünk Istent esetleg pozitív színben látni.

Innen felfelé haladunk az Elfogadás (350) felé, ahol az ember egyfajta magabiztosságot kezd érezni, és a tudatosság átalakulását. Belátja, hogy az Igazság felismeréséhez szükséges erő az énben lakozik.

A tudatosság alacsonyabb szintjein úgy tartjuk, hogy az Igazság kívül esik az énen. Ha az Igazság kívül esik az énen, valaki másnak kell azt felfedni, hiszen az energia olyan alacsony ezeken a szinteken. Minden energiamező negatív irányba mutat, ami megakadályozza az embert abban, hogy az igazságot egyedül fedezze fel.

Az Elfogadás szintjén ismét magunkénak mondhatjuk az erőt, miáltal az út pozitív élménnyé kezd válni, a kutatás pedig harmonikussá. Ennek az energiamezőnek az Istene kegyes és elfogadó. Az erő felvállalását Isten örömmel fogadja. Erre az Istenre úgy tekintünk, mint aki pozitívan viszonyul az ember spirituális kutatásához.

Innen nagyon pozitív irányokba mozdul az ember a szeretetteljesség mezője felé (500-as szint), ami éltető, támogató és megbocsátó. Amint az emberben felmerül a vágy, hogy szeretetteli emberré legyen, megkezdődnek a belső gyógyulások, és az ember szeretettelinek tapasztalja az életet, annak érzelmi hullámvölgyeinek ellenére. Magának az életnek a folyamata, és a történések eredendő természete szeretetteljes, és a Feltétel nélküli Szeretet és a szeretetteliség Istenéből fakad. E felfedezés az Öröm belső állapotaihoz vezet. Az örömteli állapotok periodikus megtapasztalásával az ember kezd együtt érzővé válni. Egy egyre erősödő elmozdulás kezdete ez, mely a folyamatokban és a tudatosságban érhető tetten, illetve abban, ahogy Istent tökéletességnek és hihetetlen szépségnek kezdjük látni. Elmozdulás történik a felé a belső lehetőség felé, hogy Istenre a Teljesség és Egység perspektívájából tekintsünk.

600 felé tolódva azon szintekhez jutunk, melyeket a világ úgy ismer Megvilágosodás. Fokozatosan elvész a világ által egónak nevezett kisebbik énnel való azonosulás, melyre gyakran csak úgy utalnak „én”, hiszen ez az, ami a különféle energiamezőkkel és a belőlük következő viselkedésmintákkal azonosul. Amint ezt az azonosulást és a különféle nézőpontokat feladjuk, egyfajta kiterjedés következik be, ahogy az ember tapasztalatainak kontextusa kibővül, és felfelé mozdul a skála teteje, és az igaz Énnel való azonosulás felé.

A 600-nál felbukkanó állapotokat „Áldottság”-ként írhatjuk le. Ezek a végtelen örömteliség és egyfajta végtelen Jelenlét megtapasztalásának az állapotai, és a kisebbik énnel való azonosulás elengedésének a következménye. A Megvilágosodás felé haladva az ember a világos rálátás állapotait tapasztalja, Istent és a világot pedig Teljességnek látja. Istent egyúttal a Létezés Forrásaként tapasztalja meg. A 600 feletti megvilágosodott állapotokon belül találhatók az avatárok, a nagy szentek, az emberiség nagy tanítói, a bölcsek és a megvilágosodottak.

Most már legalább létezik egy elgondolás, ami Istenhez vezet. A Térkép tetején Istent találjuk, és ami nem Isten, az a másik irányban, legalul található. Mindez meglehetősen világos és talán egyszerűnek is tűnik; ám mégis olyasmi, ami valahol mégiscsak józanész és ösztönösen mindannyian tudjuk. A jövőben ezekre fogunk utalni, most, hogy már van egyfajta orientációnk e területen.

Ami igaz, az nagyobb erővel bír és magasabb értéken kalibrál. Magasabb a frekvenciája, és a fizikából tudjuk, hogy minél magasabb a frekvencia, annál nagyobb a benne foglalt erő. Az elektromos energia például nem 120 volt értéken halad keresztül az országon, hanem 30 000 volton vagy még annál is magasabb értéken. Minél magasabb a frekvencia, annál nagyobb energiáról beszélünk. Ez az oka annak, hogy a nagy tanítók szavai évezredeken át alakították az emberiséget. Szavaik még mindig aktívak és erőteljesek, és folyamatosan alakítják az emberiség tudatát még évezredek múltán is, bár a testük már elhagyta a bolygót. Ha munkájuk energiamezejét kalibráljuk, láthatjuk, milyen óriási erővel bírnak, tehát nem csak arról van szó, amit mondanak, hanem annak az erejéről is, aki mondja.

Felfedeztük, hogy korábban – a történelem folyamán – nem létezett biztonságos kontextus vagy iránymutatás, mely az e területet megközelíteni vágyók számára hozzáférhető lett volna, így a spirituális krízis elkerülése és a spirituális elsősegély igénye a jövőben arra int, hogy lépjünk hátra egy kicsit és végezzünk egyénileg is kutatást. Az első kérdés bármely tanítással kapcsolatban az, hogy „Mi a tanítás szintje?” Ez azért hasznos, mert a belső gyermek továbbra is naiv és ártatlan. Másfelől az ártatlanság az, ami tévedésekhez vezet, hiszen a gyermek ártatlan elméje nem képes a különbségtételre. Szüksége van valamire, ami meghatározza, mi lesz számára előnyös. (A spirituális tanítók listáját lásd Truth vs. Falsehood, 17. fejezet)

                Nyilvánvaló, hogy ha valaki egy 200 alatt kalibráló energiamezővel bíró tanítással kerül kapcsolatba, negatív élményei lesznek. Ezzel szemben egy pozitív energiamezővel rendelkező, magasra kalibráló tanítás a szeretetteliséghez visz, ami a legjobb biztosítás a spirituális katasztrófa ellen. Megkérdezhetjük, hogy a tanítás, a tanítás tanítója vagy a tanítás könyvei magas szinteket tükröznek-e. Ez nem arról szól, hogy valami helyes-e vagy helytelen; pusztán előnyös meghatározni a szintjét.

Ha egy tanítás 200 alá esik, például a Gyűlölet szintjére, azt fogja tanítani, hogy Isten gyűlöl engem, a viselkedésemet, az impulzusaimat, mindazt, ami emberivé tesz. Így ez a gyűlölködés Istene, és az energiamező negatív, és a 20-as, 30-as, 40-es szinteken is kalibrálhat. Ezen a szinten találkozunk a gyűlölködéssel, mások meggyilkolásával, vagy az öngyilkossággal. Inkább a halál Istenével találkozunk, semmint az élet Istenével. Önutálat és a mások általi meggyötörtség belső érzése fakad ezekből a tanításokból. Ha valaki ilyen utat kíván követni, legalább egyik szeme legyen nyitva, ha közelít (lásd terrorizmus).

                Az egzisztencializmus tanításai az ember reménytelenségére helyezik a hangsúlyt. A múlt imádatára épülnek, melybe rengeteg bánat és önsajnálat vegyül, amiért annyi szörnyűség történt ezzel az embercsoporttal. Léteznek olyan tanítások és tanítók, akik a Félelem energiamezejét fejezik ki és használják fel, mely esetben a személy a félelem Istenét mint büntető Istent tapasztalja meg. Az energiamező negatív irányba húz és egyre több félelmet szül.

Minden negatív mezőnek vannak meggyőzőnek ható szószólói. Olyanok akár a vallási vagy spirituális világ politikusai, és nagyon is járatosak a meggyőzésben. Ám ha megnézzük az energiájukat és az irányukat, láthatjuk hogy a félelem-tanításaik negatívak és rombolóak. Ha tévében szerepelnek, és lehalkítjuk a készüléket, hogy csupán az arcukat és ökölrázó gesztusaikat lássuk, világossá válik, hogy amit közvetítenek, valójában nem áll összhangban a szavakkal. Teszteléskor ezek az emberek elgyengítenek minket, jelezve, hogy amit tanítanak, az nem az Igazság. A kutatások kimutatták, hogy Isten nem a skála alján található; minden gyűlöletről és félelemről szóló tanítás, mely a skála aljáról jön épp ennek az ellenkezőjét jelzi.

A Harag felé mozdulva láthatjuk azokat az álláspontokat, melyek haragot, konfliktust, gyűlölködést és vallási háborúkat generálnak, mivel versengésen alapulnak és általában a megtorlás átpolitizált istenéért állnak ki. Mivel egy polarizált álláspontról van szó, a nézet mindig az, hogy Isten megbünteti a hitetleneket, ami általában a hagyományos tanítások közé tartozik. Fontos lehet tudni, ez hol kalibrál a skálán, hogy láthassuk hogyan viszonyul ez ahhoz, ami igaz.

Mindennek célja egy biztonságos kontextus, egyfajta biztonságos irányultság és tér megteremtése, melyben a spirituális munkánkat végezhetjük, hiszen a spirituális munka során szándékunk szerint bizonyos céloknak szenteljük magunkat, és bizonyos dolgokkal szembe kell néznünk a folyamat során. A spirituális krízisek egyik gyakori oka az, hogy a személy elfelejti, hogy ő maga kezdeményezett egy folyamatot saját szándéka révén, és az élménye annak következménye, hogy feltett egy kérdést, elköteleződött, és összhangba hozta magát az igazság keresésével.

Önmagunk bizonyos módon történő definiálása erőt rejt magában. Ha megnézzük az elme erejét, láthatjuk, milyen alapvető fontosságúak a hiedelmei. Megvan benne a képesség, hogy az ember életében éppen azt hozza felszínre, amit kér. Gyakori, hogy egy krízis közepén az ember elfelejti, hogy ő maga kérte annak felszínre hozását, ami gyógyulást igényel. Ezért az életükben történő események nem tévedés vagy hiba következményei. Pontosan az adott dolgokat kell felhozni, arra kell ránézni, azt kell megérteni, feladni, újraértelmezni, meggyógyítani és megbocsátani. Emiatt fontos, hogy fenntartsunk egyfajta együtt érző nézőpontot.

Hogyan gyógyíthatjuk meg azt, ami a felszínre bukkan, ha nem vesszük fel a gyógyulás álláspontját? Nyilvánvaló, mennyire fontos egy adott tanítás energiamezejét ismerni. Amennyiben megbocsátásra van szükség, Krisztus tanítása a megbocsátáson nyugszik. Ha együttérzésre és megértésre, a tanításnak az 500-as vagy ennél magasabb szinten kell kalibrálnia, hiszen a gyógyulás 540-en kezdődik. Amit a világ bűnnek hív, magától értetődő módon gyógyulást igényel, nem? Akkor olyan gyógyításra van szükség, ami legalább 540-en van.

Arra kérni valakit, hogy hozzon fel magából valamit egy negatív energiamezőbe, zaklatottságot szül, ezért semmilyen spirituális tanítás nem biztonságos, ami önelemzést, lelki boncolgatást és megtisztulást javasol, hacsak az adott tanítás energiamezője nem pozitív és nincs 540-en vagy annál magasabban. Nyilvánvaló, milyen veszélyes lehet egy alacsonyabb szintű tanítás. Az olyan lenne, mintha olyan sebész kése alá feküdnénk, aki nem rendelkezik azzal a tudással, amivel kezelni tudná azt, amit a has bemetszése után talál. Egy másodéves orvostanhallgatónak sem engednénk, hogy felnyissa a hasunkat. Inkább olyan tegye, akinek hatalmában áll. Ezeknek az energiamezőknek ereje van. Hatalmas erő és tudás szükségeltetik ahhoz, hogy felnyissuk valaki hasfalát és körülnézzünk odabent.

A megtisztulás belső folyamatának elején nem javasolt a mélyreható önvizsgálat, amíg a tanító, a tanítás és a személyt körülvevő személyek nincsenek legalább az 540-es energiamezőben, mely tápláló, támogató és megbocsátó, és megértésen és valódi együttérzés keresztül szándékozik gyógyítani. Ennek a fajta energiamezőnek az Istene olyan Isten, aki szeret minket, hiszen a gyógyulás csakis a szereteten keresztül valósulhat meg, az Ő szeretete pedig feltétel nélküli.

Ha megértjük Isten természetét, rájövünk, hogy ami isteni, az feltétel nélküli. Ami feltételekhez kötött, és így alapjáraton korlátozott, nem nevezhető isteninek. Ami Isten, az túl van mindennemű feltételen és végtelen, ezért a szeretet végtelen szeretetteljesség, így gyógyító kapacitása is végtelen. Ahhoz, hogy biztonságos kontextust és teret alkossunk magunknak, tudnunk kell, hogy biztonságos helyen vagyunk, hogy a tanító és a tanítás pozitív iránnyal bír, hogy az energiamező legalább 540, és hogy az együttérzés és a megbocsátás központi helyet kap a tanításban, különben képtelen lesz gyógyítani azt, ami a felszínre jött.

A különféle tanítások és utak kapcsán szó szerint több ezer tényezőt kalibráltunk, és következetesen azt az eredményt kaptuk, hogy aki a legmagasabbra és pozitív irányba kalibrált, azt a gyűlölködés vagy a megvetés tanításának hiánya jellemezte. Azt találtuk, hogy a mély együttérzés és a 600 feletti kalibrált érték a nagy tanítók és tanítások sajátja. Az emberlét iránti végtelen, együtt érző megbocsátás alapjain tanítottak, és olyasminek tekintették azt, ami gyógyulást igényel. A magasabb rendű tanításokból hiányzik a személy vagyonával és társadalmi rangjával kapcsolatos kérdés, és nem mutatkozik vágy a másik személyes életének irányítására. Nincs „számonkérés”, sem az élet bármely aspektusának megkérdőjelezése. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy például nem magáról a pénzről van szó, hanem arról, ahogy az elmében megjelenik. Nem az élet eseményeiről, hanem a személy róluk alkotott nézőpontjáról.

A nagy tanítások, melyek pozitív irányba mutatnak, olyan alapvető elveket tárnak elénk, melyeken keresztül az ember saját belső spirituális munkája során önnön igazságát tapasztalhatja meg. Ezért a biztonságos tér megteremtése olyan tanítókat igényel, akikben nem él vágy mások kihasználására vagy megkérdőjelezésére, miáltal saját tantételeiket példázzák. Hiányzik belőlük a hívek kizsákmányolása, amit „a mozgalom” vagy „az ügy érdekében” visznek véghez. Elkerülik a „mi” és az „ők” jellemző kettősségét. Elengedhetetlen, hogy világos maradjon a különbség a logikus jelenségvilág és a spirituális között. A spirituális világban nem foglalkoznak a formával, sokkal inkább nemlineáris alaptételekkel, melyek aztán a valóság minden szintjén kifejezésre jutnak.

A biztonságos hely megteremtése jellemzi azokat a tanítókat, akik nem kívánnak senkit kihasználni vagy megkérdőjelezni, tehát a nagy tanítóknak nem áll érdekében, hogy befolyással bírjanak bárki pénzügyei, életének nagy döntései vagy személyes élete felett. Igazából sokuk el is utasítja, hogy azon a szinten kérdésekre feleljen. Helyette inkább egy bizonyos tantételt példáznak és magyaráznak. Később a diákra vagy követőre hárul, hogy értelmezze, miként is alkalmazza az adott tételt egy helyzetben. Következésképp nincsenek „helytelenítések”; csak a nagyobb összefüggés tanítása van, melyből egy adott életélményt értelmezünk.

Visszatérve a Tudattérképre, láthatjuk, hogyan lehet értelmezni a különféle dolgokat. Kiválaszthatunk egy világméretű eseményt, melynek önmagában nincs különösebb jelentősége. A különbség abban rejlik, hogyan értelmezzük, milyen jelentést vetítünk rá, és mekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Önmagában valóban nincs jelentése; a jelentés önnön tudatszintünktől, illetve a tanítás tudatszintjétől függ. A pénzt fogjuk most példának tekinteni, mivel kezdetben ez gyakori konfliktusforrás a spirituális keresők körében.

Hogyan tekint az ember a pénzre? Ez a tanítás vagy a tanító energiamezőjétől függ. Lehet, hogy az ember bűntudattal tekint rá, vagy olyasminek tartja, aminek a birtoklása önmagában bűnt jelent. Ha van pénzünk, Isten elpusztít minket, illetve utálhatjuk is magunkat érte. Ez az egész folyamat rendkívül romboló, mert negatív energiamezőben zajlik, az Igazsághoz mérten nagyon alacsony kalibrációs értékkel.

A pénzre tekinthetünk olyan magasabb energiamezőből is, mint a Félelem, melyben a pénz birtoklása ijesztőnek tűnik, és aggodalom, szorongás és pánik kíséri. Tekinthetünk rá úgy, mint ami „nem spirituális”, ami Isten büntetését vonja maga után. De lehet a gyűlölködés, a harag és a csüggedés forrása is, és egy spirituális csoport használhatja azt másokkal szemben versengő vagy megtorló módokon, ami haraghoz és vallási háborúhoz is vezethet.

Amikor az ember magasabb energiamezők felé mozdul, már nem ragaszkodik a pénzhez. Szabaddá lesz, és többé már nem a pénz mozgatja. Pénzzel rendelkezni rendben van, hiszen az adott energiamező Istene a szabadság Istene. Istent nem érdekli, hogy az embernek van-e pénze vagy nincs.

Tovább haladva az Elfogadás felé, hajlandóak lehetünk ettől kissé eltérő nézetet vallani. A Szeretet és Hála energiamezői felé mozdulva, az 540-es szinten a pénz Isten ajándékává válik, amelyért hálásak vagyunk. A pénz így eszközzé lesz, melynek segítségével a világ szenvedése felé együttérzéssel, és feltétel nélküli szeretettel fordulhatunk, hiszen a Szeretet energiamezője élteti és támogatja a szeretetet, az életet és annak minden tükröződését. Egyfajta revelációnak a kezdete ez, mert az agyban endorfinok szabadulnak fel, minek következtében a pénzt szeretetteli dolognak látjuk, mellyel másokat támogathatunk. Ezen a szinten a mögöttes szándék, illetve az elmében megjelenő értelmezés arra ösztönöz, hogy a pénzre áldásként, felelősségként, gondnokságként, és mások megsegítésének és támogatásának eszközeként tekintsünk. A pénzt így az emberiség hasznára fordítjuk, és nem lesz belőle egoista gesztus, hogy aztán a fogadó szervezet által kiállított réztábla hirdesse a nevünket. A pénzt ajándékként használjuk, miközben a forrást Isten szereteteként ismerjük el és pozitív kifejeződésként látjuk. A Teremtésben minden Istené, beleértve a pénzt is, melyért csak ideiglenes felügyelettel tartozunk.

A mező felső szintjei, az Egység és a Tökéletesség felé haladva az ember megérti, hogy minden Isten egy aspektusa, és Isten Minden, Ami Van. Az ember mindenben meglátja az Istenit, és azt hogy az életben ez mindenre érvényes. Ahelyett, hogy a pénzt bűnösnek tartanánk, olyan eszköznek látjuk, melyet Isten adott a kezünkbe, hogy a szeretetteliség egy még nagyobb mezőben juthasson kifejeződésre, és ami az emberiség nagyobb szegmenseinek képes segíteni. Ily módon örömmel tekinthetünk a pénzre, és belső boldogsággal tölt el, hogy hatalmunkban áll – az itt a földön Isten erejét kifejező pénzzel – az emberiség fájdalmának és szenvedéseinek gyógyulását elősegíteni.

A szeretet kifejezése és éltetése az a vágy, ami a szenvedés enyhítése iránti együttérzésből fakad. A pénz olyan eszközzé válik, mely képessé teszi az embert a világ szenvedésének enyhítésére. Az anyagi javak Istentől származó ajándékok, melyek az emberi tudás növelésének szolgálatába állnak, továbbá maguk után vonják a szenvedés enyhítését, ami az Igazsággal kapcsolatos emberi tudás progresszív növekedése során figyelhető meg.

A pénzt érintő kérdések után mindig a szex témája következik, nem? Vizsgáljuk most meg a szexet és vegyük észre, hogy a körülötte felmerülő konfliktusok miként függnek az energiamezőtől. A szex, az emberi élet történése és az emberi létezés része, ami megközelíthető a skála legalsó szintjein (bujaság, függőség, sóvárgás). Az erről az energiamezőről származó tanítás a szexualitást negatívnak észleli és a bűnnel és a szenvedéssel társítja, minek következtében az adott szint Istene óriási pusztítást végez miatta, a folyamatot pedig a rombolás, az önutálat, az önsajnálat és az önvád jellemzi.

A következő szint nézetei szerint az emberi szexualitás reménytelen állapot – a kétségbeesés, az energiavesztés, és az elevenség megtapasztalására irányuló belső kapacitás hiánya jellemzi. Szomorúnak és sajnálatosnak tűnhet, hogy az ember csak egy állat. Az Igazság szintjének (200) meghaladásával az ember egyre kevésbé tűnik testnek, és egyre erőteljesebb a felismerés, hogy valójában lélek. Azonban az, ami az embert testnek látja, ekkor még megveti azt, és szomorúsággal tölti el, hogy az ember ilyen állatias tud lenni. Akiket a félelem dominál, a szexualitásra aggodalommal, szorongással és pánikkal tekintenek. Az egész témát ijesztőnek tartják, és azt gondolják, legjobb tagadni vagy egyszerűen mindenestül figyelmen kívül hagyni, hiszen annak a szintnek az Istene büntető és csak megbünteti az embert bármilyen szexuális megnyilvánulásért.

A skálát végignézve láthatjuk mindazokat a módozatokat, ideértve a haragot is, melyekkel az ember a szexhez viszonyulhat. Vannak olyanok, akik gyűlölik magukat saját szexualitásukért, azokkal együtt, akik kihasználják a csáberőt. Ott vannak továbbá a vallási perverziók, a sátánista közösségek és egyebek, ahol a szexualitás és a vonzerő visszájára fordul, és kifejeződéseik aránytalanul felnagyítják fontosságát.

Hogyan tekinthetünk a szexualitásra az igazság szintjén? Ezen a szinten, az ember a spiritualitás nézőpontjából kezdi vizsgálni és kezelni azt, ami a szexualitás valójában. Az ember önerőre tesz szert, és megragadja az alkalmat, mivel ennek a szintnek az Istenét a nyitottság és a szabadság jellemzi; a szabadságé, miszerint a felfedezés rendben van, hiszen ezen a szinten az ember nem ragaszkodik semmilyen állásponthoz ezzel kapcsolatban. Az embert ezen a szinten az alázat jellemzi. Eszerint azt mondja „Fogalmam sincs a válaszokról ebben a kérdésben, de hajlandó vagyok megvizsgálni a dolgot.” Mivel a hajlandóság pozitív energiamező, azt sugallja, hogy ez egy barátságos, ígéretes és reményteli téma, amit körül lehet járni. Amikor az ember azon szándéka társul ehhez, hogy tisztába tegye a témát, egyfajta magabiztosság figyelhető meg, miszerint lehetőség van egy harmonikus világban egy könyörületes Isten jelenlétében körbejárni a témát anélkül, hogy a pokol tüzére jutna az ember.

Ha a szexualitást az 500-as és a fölötti energiamezőről vizsgáljuk, a szeretetteliség és a hála nézőpontjából tekintünk rá. Az éltetés, a támogatás, a gyógyulás kifejeződéseként jelenik meg, és a szeretkezés a gyógyulás és a megbocsátás aktusává lesz. Akik korábban vitatkoztak, veszekedtek, most  beleolvadnak az ölelésbe, a megbocsátásba, egymás éltetésébe és gyógyításába. Megerősítik egymás értékét és érdemlegességét. A szexualitás ajándékká és a szeretet kifejeződésévé válik. Végül a feltétel nélküli szeretet, az öröm kifejeződésévé, és az ember saját életteliségének és létezésének ünneplésévé lesz. Az ember hálát ad Istennek a létezés öröméért, ami a megdicsőülés és a reveláció kezdete, és ahonnan továbbmozdul az Áldottság felé. Akik a tudatosság magasabb állapotai felé mozdulnak, a szexet az egység és a lét egyfajta kifejeződésének látják; a létezés, és a világban megjelenő maszkulin és feminin energiák egyesülésének.

A szexualitás, a pénz illetve minden egyéb elsősorban álláspontként jelenik meg. Egyik esetben sem tudjuk megmondani, mi is az adott dolog önmagában. Kiemelhetetlen a megértési szint mezejéből, ami összhangban áll a tudatosság szintjével. Amikor egy személy vagy egy tanítás hozzáállásokat, hiedelmeket vagy véleményeket fejez ki, felismerjük, hogy azok pusztán vélemények. Az esszenciáról magáról nem esik szó; csak arról, hogy az adott személy hogyan látja azt (észlelés). Az, hogy miként értelmezi azt az elméjében, saját tudatszintjének a kifejeződése, az igazsággal kapcsolatos tudatosságának a foka. Minél alacsonyabb a nézőpont, annál negatívabban szemlél bármely emberi viselkedést.

Mindenre lehet a „helytelenítés” nézőpontjából tekinteni, hiszen a skála alja a vég nélküli „helytelenítés”, vagyis az élet érvénytelenítésére való törekvés annak minden kifejeződésében. Az ember valamennyi szándéka, impulzusa, biológiai és pszichológiai működése, még spirituális ambíciói és a spirituális keresővé válás vágya is érvényteleníthető, mert mindig van egy szkeptikus, aki nevetség tárgyává teszi azokat.

Azzal hagyhatjuk mindezt magunk mögött, ha belátjuk, hogy az adott esemény a világban zajlik; ott van az élet maga; az emberi természet olyan, amilyen, és lehetséges együtt lenni mindezzel és csak szemlélődni, ami önmagában is egy tudatszintet tükröz. Ezzel még mindig nem mondtunk semmit arról, ami „odakint” zajlik; pusztán egy személy tudatosságának szintjéről beszélünk. Valójában semmit nem mondunk magáról a világról (tehát az észlelésről van itt szó az esszencia helyett).

A skála legfelső szintjein lévő megvilágosodottak csupán annyit mondanak, hogy Isten minden, és hogy egy „dolog” pusztán az, ami (esszencia). Nem zsugorítják le, és nem értékelik helyesnek vagy helytelennek. A létezés egészének szentségét látják; ezért nincs is mód az érvénytelenítésre. Ha minden Isten, akkor bármely részének érvénytelenítése Istennek magának az érvénytelenítésével lenne egyenlő. Az ember, valamennyi kifejeződésével együtt, Isten teremtménye, és mint ilyet, Isten a legkevésbé sem érvénytelenítheti. A nagy tanítók ehelyett olyan tételt tanítanak, ami elvezet a megértéshez. A legmagasabb szintű tanítók szerint, ha egy bizonyos utat követsz, bizonyos dolgok megtörténnek; a többit pedig az emberre hagyják.

Egy ilyen tiszta tanításnak nagyon jó példája társadalmunkban az Anonim Alkoholisták (AA) közössége. Az AA nem vesz fel semmilyen álláspontot azzal kapcsolatban, hogy valaki iszik-e vagy sem. Nem próbálja bezáratni a szeszipart, sem rábeszélni bárkit, hogy hagyjon fel az ivással. Azt azonban igenis elmondja annak, akinek problémája van vele, hogy mi ezt és ezt csináljuk, és ezek az eredmények. Ha az ember folytatja az ivást, annak ez és ez lesz a következménye. Nincs „helytelenítés” vagy érvénytelenítés. Senki nem keresi a hatalmat, és senki nem is kíván kihasználni senkit. Az AA-nak nincsenek birtoktárgyai, nincs jogdíja, nincs kormányzata, épületei és nincs benne igézet sem. Tisztán spirituális tételei vannak, ami lehetővé teszi az egyénnek, hogy szabadon megértse benne az igazságot önmaga számára, és kívánsága szerint alkalmazza azt az életében.

Jó példája ez a magas szintű tanításnak: az AA 540-en kalibrál, amire lehet is számítani. Egy gyógyító energiamezőnek olyan tanításnak kell lennie, ami pozitív irányba mutat és legalább 540-en kalibrál. Természetes, hogy az AA olyan gyógyulás példája, mely az ember fizikai, mentális és spirituális vonatkozásaira egyaránt épít. Úgy tartják, hogy spirituális növekedés és fejlődés nélkül a függőségből lehetetlen a gyógyulás.

A szentek életében az történt, hogy mielőtt magasabb tudatszintet értek volna el, alászálltak a skála aljára, ami nagy szerepet játszott belső tapasztalásukban. Ez a belső énjükre irányuló kutatásnak lett a következménye. Végül a skála alját felhozták, és szembenéztek a végső soron Istentől elkülönült én korábban tudattalan, majd ily módon tudatossá váló felfogásával.

A bűnösség átható fájdalma és önutálata nem Isten felfedezését hozta magával e bűnön belül, hanem az önátadást. Minden egyes esetben megfigyelhető az Istentől való oly mérvű eltávolodás, hogy az illető egyszerűen megadta magát. Jelen volt az elengedésre való hajlandóság, és Isten Isteni mivoltának elfogadása. Majd elmozdultak abba a helyzetbe, amit úgy hívunk önátadás, mely energiamező 575-ön kalibrál. Kiemelték magukat a 30-as energiamezőből azzal, hogy feladták és megadták magukat Istennek, ami megnyitotta előttük az Igazság megtapasztalásának útját.

Azok, akik megvilágosodtak, gyakorta mentek keresztül iszonyú fájdalmas periódusokon, ahol a negatív tapasztalás mélypontjaival néztek szembe, mely a tudattalanjukban volt eltemetve, és melynek során magukénak ismerték el saját árnyékukat. Ránéztek arra, amit a leggyűlöletesebbnek tartottak és elismerték, majd elengedték (ez „a lélek sötét éjszakája”). Annak elengedése, ami a skála legalján a legtávolabbra került az igazságtól az adott álláspontokban  – az elengedésük, mely az őszinteségből született – vezetett el az Igazságra való ráébredésre.

Az álláspontok egyre fokozódó elengedése, és egy folyamatosan változó kontextus felé történő elmozdulás elvezet minket magának a spirituális munkának az átfogó, általános természetéhez. A Tudatosság skáláján nincs más, csak az ego, magas ego állapotoktól az alacsony ego állapotokig. A kitartó elengedés azért is előnyös, mert a szintek nézőpontokat képviselnek – ilyen pl. a büszke „tudom”-ból fakadó ítélkezés és hiúság elengedése. Az alázaton keresztül történő önátadás lehetővé teszi a reveláció folyamatát, miáltal az igazság megmutatkozik. A korlátozó álláspontok mindegyike csak gátat vet az igazság belső tudatosságának, elengedésük pedig progresszív folyamat. Ez a tudatosság automatikusan formálódik egy energiamezőből, és fokozatosan egyre magasabbra jut, amíg el nem ér egy olyan pontot, ahol az ember megnyílik Isten Kegyelmére.

Egy másik nehézség, mely a spirituális munka során felmerül, kríziseket és konfliktusokat hozva a felszínre, az „ego” szó pejoratív, „helytelenítő” jellegű használata. Az emberek azt mondják majd, „Áhh, az csak az ego”.

Az Igazság nézőpontjából tekintve erre a kérdésre láthatjuk, hogy nincs olyan, hogy „csak az ego”. Ez azt jelentené, hogy létezik olyan hely, ahol Isten nincs. Minden álláspont az egót képviseli, és az egót vetítjük ki arra, ami nem az ego. Kell hogy legyen valami nagyobb, ami önmagában tudatosság. Ahhoz, hogy biztonságban végezhessük a spirituális munkát és elkerüljük a kríziseket, szükség van a megerősítésre, a befelé történő vizsgálódásra, és önnön ártatlanságunk felfedezésére. Egyáltalán nem biztonságos spirituális munkát végezni, ha az ember nem vetett már egy pillantást e veleszületett naiv ártatlanságra, és nem tartja egyik szemét folyamatosan rajta, mivel ez az ártatlanság az Igazsághoz visszavezető átjáró, és így az ember nem téved el a mocsárban.

Hogyan láthatjuk meg ezt az ártatlanságot és tudhatunk a jelenlétéről? Tudjuk, hogy a megvilágosodottak azt mondják, minden egy Istennel, következésképp ami eredendően ártatlan, az mindig bennünk van. Ez a tudás reveláció vagy megértés formájában bukkan fel.

Ha szemügyre vesszük egy gyerek tudatosságát, láthatjuk a gyerek ártatlanságát. Mindenki egyetért a gyermek ártatlanságával, hiszen az ő tudata mentes a fondorlattól. Még nem tanult meg hazudni; még nem tanulta meg az ítélkezés és a kritika értékét. A gyermek őszinte bizalmat és ártatlanságot mutat, és paradox módon ebből az ártatlanságból és bizalomból kezdi el megtanulni azt, ami nem tükrözi az igazságot. Ezt hallja a szüleitől: „Nem játszunk bizonyos gyerekekkel, mert nem tetszik a bőre színe, a hitvallása; nem tetszik a vallása”. Így tanulja a gyerek a gyűlölködést. Ahhoz, hogy a gyerek hűséges maradhasson a családhoz, hogy becsülje és szeresse az édesanyját és az édesapját, a gyereknek magába kell olvasztania e tanításokat.

Így használja ki a gyermek ártatlanságát az, ami nem tükrözi az igazságot, és ez generációról generációra megmutatkozik, a szülőkön, nagyszülőkön, más családtagokon, barátokon, tanárokon, televízión, képeskönyveken és regényeken keresztül. Tehát az, ami eredendően ártatlan, programokat vesz magára, és olyan hiedelmeket, melyek nincsenek összhangban az igazsággal.

A gyerek tudatát egy számítógép hardware-éhez hasonlíthatjuk, a software pedig a világ társadalmi tudatosságából beérkező programozás. Láthatjuk a számítógép esetében is, hogy a hardware-t, ami eredendően ártatlan, nem szennyezi be a software. A negativitás vagy a hamisság bármilyen tudatlan formáját lefuttathatjuk rajta, de a számítógép maga szennyezetlen marad. Betesszük a következő CD-t, és a számítógép kapacitása továbbra is sértetlen. Ugyanezen az alapon a tudatosságon belül meglévő eredendő ártatlanság is sértetlen, és e szavakat is ugyanez az eredendő ártatlanság olvassa. Az ember tudatának eme eredendő ártatlansága hallgat és olvas bármit, igyekszik meglelni az igazságot, és ráhangolódni arra, ami valódi. Ez a gyermeki ártatlanság az ember egész életén át változatlan marad; sosem vész el.

Ha szemügyre vesszük, mi az, amit a világ egónak nevez, vagy amit a spirituális munka egónak nevez, ahelyett, hogy megvetnénk, megértjük, hogy – az ártatlanságból kifolyólag – az, amit adott pillanatban hittünk. Amit tettünk, helyénvaló volt, amennyiben a software helyes volt. Ezért a spirituális munka során nem igazán „hibázhatunk”. Minden céllal történik, amint szándékunkat arra irányítjuk, hogy megértsük az igazságot, és hogy megnyíljunk a kegyelemre, hogy az Igazság feltáruljon előttünk olyan formában, ahogy be kívánjuk az elmébe fogadni, és olyan kifejeződés formájában, ami a legmegfelelőbb. Fontos észben tartani, hogy a tévedés (pl. a tudatlanság) a mi kérésünkre bukkan fel, hogy elismerhessük őket. E folyamat akkor lesz rendben, ha ugyanakkor felismerjük veleszületett ártatlanságunkat.

Ismét felmerülhet a kérdés: Mégis minek az ártatlansága? Nem a személyként megélt ártatlanságunkról van szó, hanem magának a tudatosságnak az ártatlanságáról, hiszen személyként pusztán türközzük azt, ami egyetemes, mint a tudatosság maga. Ami történt, a tudat természetének következtében történt; ezért nincs értelme személyes önostorozásba kezdeni, sem átesni a ló túloldalára, és bármit személyes büszkeség forrásává tenni.

A tudat természetének felfedezése és annak önálló vizsgálata során rájövünk, hogy minden, amiben egész életünkben hittünk, az ártatlanságból következett. Az együttérzés és a megértés fejlődik, és eme együttérzés révén világossá válik hogy, saját ártatlanságunkból kifolyólag hisszük azt, amit hiszünk. A megbocsátásra való hajlandóság ekkor lehetővé teszi, hogy bepillantsunk mások szívébe. Saját együttérzésünk miatt láthatjuk meg újra és újra a gyermeki ártatlanságot. Nem számít, hogy a test hány éves, a tudatosság változatlan marad. Talán még mindig halljuk a gyermek szívét megszólalni a felnőttben, amikor azt mondja „nem teszem meg”, „ne tedd meg!” és így tovább; ez továbbra is a gyermeki ártatlanság hangja. A spirituális krízis elkerülése érdekében ezt szemmel kell tartanunk. Már felbukkanásukkor meggyógyítja a konfliktusokat.

Az ártatlanságunk újbóli megerősítése abból áll, hogy soha nem dőlünk be annak, hogy bármire azt mondjuk az „csak” az ego; nincs olyan, hogy „csak” ego. Az ego, a software, a társadalmi tudat, valamint a programozás rávetült arra, ami nem ego, arra, ami maga az igazság és maga a tudat. Minden spirituális krízis a kontextusból, a jelentésből fakad, és abból, ahogy valamit értelmezünk. Ha azt gondoljuk, hogy az étrendünk nem spirituális étrend, vagy hogy az életstílusunk vagy amivel a kenyerünket keressük nem spirituális, az pusztán egy bizonyos tudatszintet tükröz.

Azok, akik nagyon magas tudatszinteket értek el, nem vetnek meg semmit. Azt azonban állítják, hogy bizonyos tudatszinteknek következményeik vannak, és hogy bizonyos életstílusok, melyben az ember kiárusítja önnön igazságát, belső fájdalomhoz és sajnálkozáshoz vezet. Az már az egyénre van bízva, hogy folytatja-e a folyamatot, és e tanítók meg sem kísérelnek bárkit irányítani. Bizonyos viselkedésformák vagy az önmegvetés olyan energiamezőket aktiválnak, melyeket fájdalmasnak tapasztalunk meg. Még egyszer tehát, az egyén döntése, hogy folytatja-e. Innentől kezdve azonban nem fenyegetésnek látjuk, hanem pusztán az emberi tudat egy sajátos tényének, hogy a belső gyötrelem lehet nagyobb annál, amilyen az a jelen pillanatban, amennyiben az ember megszeg bizonyos elveket. A tanítás attól még lehet nagyon magas szintű tanítás, hogy figyelmeztet, bizonyos viselkedésminták eredményezhetnek kínzó, fájdalmas tudatállapotokat.

Az emberi tudaton belül minden tapasztalat, beleértve a spirituális munkát is, egy nézőpontot tükröz, egy olyan állapotot, mellyel létezünk, és egyfajta értelmezését képviseli annak, amiről állandóan beszélünk. Bár azt gondoljuk, a külvilágról beszélünk, az valójában egyrészt egy adott tudatszint következményeként jelentkező belső nézőpont arról, milyen viszony mellett döntöttünk az adott dolog kapcsán, másrészt annak az eredményeként jelentkező fájdalom és kín, hogy ragaszkodásunkkal olyasmitől tesszük függővé a túlélésünket, ami nem az igazság. A fájdalom informál bennünket arról, hogy túlélésünket olyasmire tettük fel, ami ütközik a tudat bizonyos alapelveivel. Erről szól valójában a spirituális munka.

E nézőpontok egyre fokozódó fájdalma azt mutatja, hogy messzire kerültek az igazságtól, és nem azt, hogy „helytelenek”. Ahogy egyre közelebb jutunk Isten Jelenlétének megtapasztalásához, a belső tapasztalat az egyre növekvő öröm és boldogságérzés lesz. Minél messzebb kerülünk tőle, az azt tükrözi, hogy messzire távolodtunk az igazságtól. Emiatt nem „helytelenítésről” az, amiről beszélhetünk. Nem arról van szó, hogy bármi helyes vagy helytelen lenne, csak arról, hogy fájdalmas és nem működik.

A Buddha azt mondta, hogy minden fájdalom és szenvedés a ragaszkodásokra és a vágyra épül. Ha alaposabban megnézzük, a vágy a félelemből fakad, ami a hiányérzetnek és annak a hiedelemnek a következménye, hogy az ember elkülönült Istentől. A vágy maga egyre fokozódó frusztrációhoz és az igazságtól való elkülönültség érzéséhez vezet. Az állandó akarás és vágyódás a csapdába ejtettség és a leigázottság érzéseihez. Itt nincs tehát „helyes” vagy „helytelen”. E vég nélküli frusztráció következménye a harag. A szerzés és a vágy büszkeséghez és a veszteségtől való félelemhez visz. Az ambíciók kudarca apátiába és bűntudatba. Az egós álláspontok következményei tehát nem szolgálják az igazság felé történő haladást.

Érdemes megfigyelni, hogy a negatív energiamezők hajlamosak előtérbe hozni az ego valamennyi álláspontját, és így a vágy nem marad tiszta. Rendszerint haragot, büszkeséget, félelmet, bánatot és apátiát hoznak magukkal. A bánatot általában félelem teli, dühös vágy kíséri, és ezek mindegyike vonzza a többit is.

Minden spirituális munka kritikus pontja az a hajlandóságot biztosító belső kapacitás, hogy az igazat mondjuk. Ez az igazság nagyon gyakran az, hogy „nem tudom”, és e „nem tudom”-ból születik az Istennek történő önátadás hajlandósága. Az igazság az önátadás mozzanatán keresztül nyilvánul meg. Nem az igazság „okozza” a fájdalmat, és hiba lenne bálványozni a fájdalmat azt gondolván, hogy a szenvedés a Megvilágosodás fejedelmi útja. Az éppen abból a felismerésből születik, hogy a szenvedés nem az igazságnak köszönhető, hanem azon vonakodásunknak, hogy elengedjük a hamisságot. Az igazság az Istennek történő megadás révén fedi fel önmagát.

Amikor spirituális munkába kezdünk, emlékezvén belső ártatlanságunkra kérjük, hogy bukkanjon tudatosságunk felszínére az, ami nem igaz. A folyamat így a siker bizonyítéka. Következésképp a spirituális keresőnek címkézettek élete kissé kaotikusnak tűnhet. Ám a belső személy örül, mert „arra kértek, lássam meg, mi áll köztem és az igazság közé, és ez felbukkant a tudatomban, hogy elismerjem, magaménak tudjam, újraértelmezzem és meggyógyítsam.”  Biztonságos helyet és kontextust biztosítunk a spirituális munka számára azáltal, hogy a Szívben találjuk meg a középpontunkat – nem a fizikai szívben, hanem az abszolút együttérzésben, abban, hogy ezen a szinten elismerjük önmagunkat a spirituális munka örömében, és abban, hogy hálából mindennek köszönetet mondunk, ami csak felbukkan bennünk. A spirituális gyógyulás lényegi velejárója a krízis. Mert ebből a krízisből születik a gyógyulás.

David R. Hawkins – Gyógyulás és Felépülés (Healing and Recovery) 5. fejezet.

Fordította: Zsuzsi

Reklámok

One Reply to “Spirituális elsősegély”

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s