Van-e egyszerű módja az ego visszafejtésének?

Igen. Elköteleződéssel a belső őszinteség iránt, nyilvánvalóvá lesz, hogy az ego reagálásának az alapja az élvezet, amit azokból nyer. Van egy belső kielégülés, ami az önsajnálat, harag, düh, gyűlölet, büszkeség, bűntudat, félelem stb. fizetsége. Ez a belső élvezet – hangozzék bármilyen morbidnak is – energiával látja el és szaporítja az összes fent említett érzelmet. Befolyásának meglazításához, csupán hajlandóság szükséges, hogy lemondjunk ezekről a kétes, belső és titkos élvezetekről és átadjuk Istennek, és hogy csakis Istenhez forduljunk örömért, élvezetért és boldogságért.

Jóllehet, az elme kezdetben tagadni fogja, hogy titkon élvezetet nyer a szenvedésből, ám szigorú önvizsgálattal felfedi, hogy az ok, amiért ragaszkodik tartalmához a „dzsúsz”, amit álláspontjaiból nyer ki. Ez még egy kis ön-őszinteséggel is egy meglehetősen könnyen felfedezhető tény.

Mindenki titkos élvezetet nyer nehezteléseiből, mártíromságából vagy áldozati szerepéből, a félreértettség és a meg nem értettség érzéséből.  A társadalom és a jog még támogatja is ezeket a haszon szerzéseket jogi és anyagi jutalmazással, így kárpótlást kaphatnak „sértett önérzetükért”, munkahelyi „megaláztatásaikért”, „stresszes” környezetükért  „kényelmetlenségeikért”, stb.

Mikor a fizetséget többé már nem értékeljük, ezek az érzések köddé válnak. Csak addig tartanak velünk, míg valamilyen célt szolgálnak. Mikor ezt az „ego dzsúszt” feladjuk, a belső béke váltja fel azt.

Észre fogod venni, hogy egy titkos hívság kíséri ezt az ego játszmát. Olyan mintha az ego azzal erősödne, hogy hangoztatja, milyen sokat is szenved, és milyen sajnálatos áldozata az igazságtalanságnak és méltánytalanságnak. Tulajdonképpen az ego rejtett ön-dramatizáláson keresztül titkon dicsőíti a vajúdást és azok személyes és társadalmi fizetségeit.  Az ego táplálja magát és belső párbeszédének ön-szaporítójává válik.

Az ego visszafejtéséhez hajlandónak kell lennünk, hogy ezt a fizetség-játszmát teátrális érzelmeivel valamint ismétlődő adat és helyzetét igazoló történetek átdolgozásával együtt feladjuk. Észre fogjuk venni, hogy az ego minden sérelmet fej, és hogy számára nincs hatalmasabb gyönyör, mint „igazságos felháborodásban” fürdőzni. Egyszerűen imádja ezt a tocsogós álláspontot melynek fizetsége oly nagy.

Az ego másodlagos nyereséghez jut a sérült fél helyzetének felvállalásából, hogy immáron bármilyen tettére –  legyen az akármilyen extrém – mentséget találjon. Az ego alattomos. Majd ki csattan a fájdalmon, szenvedésen és az összes negatív érzelmen. Ám mindezért a belső, becsületlen és titkos nyereségért a bűntudat, szégyen és az alacsony önbecsülés átható érzetének árával fizet. Figyeld meg a makacsságot, mellyel emberek rendszerint elutasítják az építő tetteket. Minden segítésükre irányuló erőfeszítésnek konokul ellenállnak, még akkor is, ha ez a segítség széles körben elérhető és költségmentes. Leggyakrabban béna kifogásokat használ védekezésként. Mikor a probléma súlyos, akkor az ellenállás a család vagy a társadalom keménykezű közbelépésére összpontosít.

Az ego függősége és túlélése a negativitás titkos élvezetén alapszik, amit nem lehet feladni, míg először nem ismerjük fel, azonosítjuk valamint szégyen és bűntudat nélkül be nem valljuk. Látnunk kell, hogy az ego –amit mindenki megörökölt – már csak így működik, továbbá fel kell ismernünk, hogy egyáltalán nem személyes.

David R. Hawkins Én: Valóság és Szubjektivitás 417-419. oldal

66181_114560065393351_1828227532_n

Fordította: Peti

Reklámok

5 Replies to “Van-e egyszerű módja az ego visszafejtésének?”

  1. Megfigyeltem, hogy ezen szövegek elolvasása után sokkal inkább sikerül az egó leleplezése, majd jön az elterelés és újra személyesnek tulajdonítja ezeket. Szóval iszonyú nehéz a fókuszt tartani.

  2. Újra olvasva , az ego szerkezete alattomossága ellenére is szánalmat ébresztő. Mekkora energia jellemzi a szorongást, a félelmet, a makacsságot. “Kívülről” nézve az egyetlen ami szembeötlő, hogy mekkora benne az élni-akarás. Lenni akar. 🙂 …és , hogy szereti magát! 🙂

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s